100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondicionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás szabadul fel, és újra elérhetővé válik az Erasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára. A tájékoztatás szerint a tagállamok konszenzussal döntöttek a Magyarország elleni kondicionalitási eljárás lezárásáról.

„A döntés következtében hazánk 4,2 milliárd euróhoz férhet újra hozzá a kohéziós forrásokból, továbbá valamennyi magyar egyetem számára elérhetővé válik az Erasmus+ és a Horizont Európa program. A döntés fontos eredmény Magyarország számára, hiszen egy több mint négy éven át tartó folyamatot sikerült lezárni, köszönhetően az elmúlt hónapokban megvalósított, nagyszabású korrupció elleni intézkedéscsomagnak, amely az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa valamennyi korábbi aggályát kezelte” – fogalmaztak.

Az Európai Unió 2021. január 1-jén hatályba lépett jogállamisághoz kötött kondicionalitási (feltételességi) mechanizmusa az uniós költségvetés és az unió pénzügyi érdekeinek védelmét szolgálja a jogállamisági elvek megsértésével szemben.

A mechanizmus értelmében a tagállamok csak akkor férhetnek hozzá teljes mértékben az uniós forrásokhoz, ha működésük során tiszteletben tartják a jogállamiság alapvető értékeit, köztük az igazságszolgáltatás függetlenségét, a korrupció elleni hatékony fellépést és a közbeszerzések tisztaságát.

Az eljárást az Európai Unió Tanácsa Magyarországgal szemben alkalmazta először. Ennek keretében három magyarországi kohéziós program költségvetési kötelezettségvállalásainak 55 százalékát zárolták a közbeszerzési rendszer hiányosságai, a korrupciós kockázatok és az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos aggályok miatt.

A zárolt összegek feloldásának feltétele volt az úgynevezett szupermérföldkövek és jogállamisági feltételek maradéktalan és igazolt teljesítése.

Az Európai Bizottság szeptember végén közölte, hogy megállapítása szerint az új magyar kormány által hozott reformok eredményeket hoztak, Magyarország fontos lépéseket tett a jogállamiság megerősítésére és az unió pénzügyi érdekeinek védelmére.

Ekkor azt javasolta az Európai Unió Tanácsának, hogy tegye lehetővé 4,2 milliárd euró kohéziós forrás felszabadítását Magyarország számára, valamint tegye ismét elérhetővé az Erasmus+ és a Horizont Európa programot a magyar diákok és kutatók számára.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az X-en üdvözölte a tanács döntését, amely szerinte új fejezetet nyit Magyarország és Európa számára.

Weisz Viktor, a Tisza Párt európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az uniós tanács döntése bizonyítja: érdemi reformokkal, a jogállamiság és az átláthatóság megerősítésével visszaszerezhetők az elveszített európai lehetőségek. „A magyar fiataloknak nem szabad politikai döntések árát megfizetniük. Az Erasmus+ nem kiváltság, hanem jog, lehetőség a tanulásra, a fejlődésre és Európa megismerésére” – fogalmazott. „Azért dolgozunk, hogy ezek a lehetőségek minden magyar fiatal számára elérhetőek legyenek” – tette hozzá a Tisza Párt EP-képviselője.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…