100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A Bayer Show hétfő esti különkiadásában Orbán Viktor a beszélgetés nagy részében a Magyar-kormány alkalmatlanságáról és intézkedéseinek hibáiról mondta el szokásos paneljeit. Ami újdonság volt, az a műsor utolsó perceire maradt: ekkor elismerte, hogy a jobboldal újjászervezésén dolgozik.
„Minden héten több megyébe is elmegyek beszélni a megyei embereinkkel, hogy hogyan szervezzük újjá a közösségünket”. Orbán a Telex szerint úgy fogalmazott, a jobboldalon Bóka János a csapatkapitány, ő maga pedig edzőként, a háttérből dolgozik. Pár képviselőt lecserélhetnek a Fidesz-frakcióban, ám saját politikai visszatérésének idejét még nem látja elérkezettnek, így a Fidesz október 23-i rendezvényén még nem mond beszédet.
„Jól kell megválasztani, hogy mikor mit tegyek. Pengetek én otthon, meg írok új dalokat, és majd fogok én beszélni. Most 23-a még korán lenne, most még nem fogok. 23-án a Bem téren Áder János beszél meg Bóka János. Én majd az első nagy békemeneten, ha eljön az idő, akkor ott leszek és meg fogok szólalni” – mondta.
Ezután minden miniszterről és Magyar Péterről is volt megjegyzése. A jelenlegi miniszterelnökről azt mondta, „nincs semmi jelentősége annak, hogy mit mond. Merthogy össze–vissza beszél”. Úgyis mást tesz, mint amit mond, tette hozzá.
Vitézy Dávidot Orbán azért bírálta, mert szerinte ő teszi a legtöbb feljelentést. „Vitézy Dávid, aki elöl jár a följelentésekben, nem tud megbirkózni azzal, hogy Lázár János az ő felettes énje. És a kisebbrendűségi érzését följelentésekbe fojtja bele, és feljelenti minden másnap Lázár Jánost. Nyilvánvaló, hogy azok a följelentések semmilyen bűnvádi alapot nem mutatnak.”
Orbán Anita külügyminiszterről lenézően vélekedett: „Szegény külügyminiszter asszony. Ő egy kabinetfőnök volt. Nem is volt rossz kabinetfőnök. A kabinetfőnöknek az a dolga, hogy összerendezze a miniszternek a naptárát, meg megszervezze, hogy a nap gördülékenyen lemenjen. De nem csinál geostratégiát, és nem fog tárgyalni a nagyhatalmakkal. És ha rábízzuk, hogy ő csinálja a külpolitikát, akkor majd megüzeni a húsziknak, hogy most már aztán hagyják abba. Ugye, ami most így történt? Vicc az egész.”
A volt miniszterelnök szerint a magyar gazdaság azért nem omlott össze, mert a korábbi kormány beruházásokat hozott az országba. „A gazdaság olyan, mint a bicikli, ha nem tekered, eldől. Ma csak azért nem dől el a gazdaság, azért nem áll fejre a magyar ipar, mert Szijjártó Péter jól végezte a munkáját. Ha ő azokat a gyárakat nem hozta volna be – a BMW-t, az új Mercedest, az akkumulátorgyárat, a BYD-t, a kínai autógyárat, ami csak ezután kezd majd termelni –, ha ezek a kapacitások nem állnának egymás után munkába, nem szívnának föl munkavállalókat, és nem járulnának hozzá a magyar gazdaság összteljesítményéhez, akkor a magyar ipar gyalázatos képet mutatna. De viszont Szijjártó Péter döntései óta nincsenek új befektetéseket és beruházásokat támogató döntések.”
A volt miniszterelnök szerint Magyarországon újkommunista kormányzás zajlik, a baloldal pedig szerinte megszorításokban, egypártrendszerben és az ellenzék ellehetetlenítésében gondolkodik.
















