Béres Attila rendezővel zajlanak a Rebecca próbái Budapesten

Saját produkcióként állítja színpadra a Rebeccát a Szegedi Szabadtéri Játékok, Sylvester Lévay és Michael Kunze musicaljét július 26-tól játsszák a Dóm téren. Kertész Lilla az MTI-vel közölte, a darab próbafolyamata Béres Attila rendező irányításával hétfőn kezdődött el Budapesten, az előadás előkészületei pedig júliusban Szegeden folytatódnak majd.

A közlemény idézte Barnák Lászlót, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatóját, aki úgy fogalmazott, az először 2006-ban bemutatott darab szabadtéri premierjére készülve a kuriozitásra, a különlegességre, a legmagasabb szakmai színvonalra törekvés vezeti az alkotókat. A produkció országszerte ismert és elismert művészekkel, sokéves szakmai tapasztalattal rendelkező közreműködőkkel valósulhat meg.

Béres Attila rendező úgy fogalmazott, ma az önmagunkkal, a világban játszott szerepünkkel, legbensőbb titkainkkal való szembenézésről szól megközelítésében a darab, annak felszabadító, az igaz élethez szükséges katarzisáról, ami előbb-utóbb elkerülhetetlen. A művész szerint kevés az olyan musical, amelyben ilyen pontosan megírt szerepek vannak, és a szereplők mindegyikében végbemegy a változás, amelynek gyújtópontja az ártatlan kívülálló érkezése. A főhősnő pedig kezdetben észre sem veszi, hogy ő a Manderley-ház leomlásának első dominója.

Az öt előadáson a fesztivál zenekarát dirigáló Bolba Tamás karmester elárulta, új bemutatóban most először működik közre a Szabadtéri Játékokon. A művész szerint azért fantasztikus a Rebecca zenei világa, mert minden dala szenzációs karikírozási lehetőséget rejt, amelyet színesen, energikusan, a pillanatnak megfelelően kínál a zene a szereplők számára. Tihanyi Ákos koreográfus mindig inspiratívnak találta a Lévay-Kunze musicalek zenéjét, amely saját, kialakuló koreográfusi stílusát is jelentős mértékben meghatározta.

A Rebecca huszadik század elejét idéző, úri világa Horesnyi Balázs látványos díszletében, Velich Rita pompás jelmezeivel kel életre – a korhű vizualitás megalkotásában a legmodernebb színpadtechnikai eljárásokat is bevetik az alkotók. A látvány- és animációterv Madarász Madár János munkája, világítástervezésre pedig ezúttal Béres Attila rendező vállalkozott.

A Daphne du Maurier A Manderley-ház asszonya című bestsellerén alapuló, világsikerű musical főbb szerepeiben látható Gubik Petra, Janza Kata, Gallusz Nikolett, Dolhai Attila, Udvaros Dorottya, Szaszák Zsolt, Medveczky Balázs és Bálint Ádám mellett a Szegedi Nemzeti Színház és más hazai színpadok színészei, táncművészek, gyermek és felnőtt statiszták, és a Szegedi Szabadtéri Játékok zenekara is közreműködik a Dóm téren július 26-án, 27-én, 28-án, augusztus 2-án és 3-án.

Fotó: Szegedi Szabadtéri