Kedden rakják le a Rheinmetall szegedi gyárának alapkövét a lézerközpont mellett

A Rheinmetall AG kommunikációs vezetője sajtómeghívót küldött ki hétfőn egyes médimoknak, melyet a Szegeder megszerzett. Ebben Oliver Hoffmann arról tájékoztatott, hogy március 26-án, vagyis kedden leteszik a Szegeden épülő új gyáruk alapkövét.

A Rheinmetall érkezéséről közel egy éve szó van. Még a tavalyi nyár legelején utalt arra Paul Walf, a cég közép-európai koordinációs részlegének vezetője, hogy hidrogént és e-mobilitási alkatrészeket gyártó üzemet építenek Szegedre. Ezután jöttek innen-onnan hírek, de hivatalos bejelentés nem történt. Annak ellenére sem, hogy pont egy éve, tavaly áprilisban már áláshirdetések is megjelentek a cégtől, kifejezetten Szegedre.

Az pár hete szivárgott ki, hogy e héten lehet a nagy bejelentés – mivel márciusra ígérték, a hónapnak pedig lassan vége és itt a húsvét is. A mostani meghívóból az is kiderült, már egyből a Rheinmetall-gyár alapkövét teszik le. Egyelőre csak találgatások vannak, hogy mekkora lesz az új üzem, illetve pontosan mit is csinálnak majd ott, ez majd a megnyitón kiderül.

A tény viszont, hogy az ünnepélyes esemény az ELI-ALPS lézeres kutatóközpontban kezdődik, megerősítheti azt a korábbi híresztelést, hogy a gyáron kívül komoly kutatás-fejlesztési részlege is lesz majd a német hadiipari óriásnak a Science Parkban. A gyárról eddig előzetesen azt lehet tudni, hogy egy merőben újszerű koncepcióról van szó. A meghívó szerint a hibrid termelés egy újabb mérföldkő a Rheinmetall iparosítási stratégiájában.

A meghívó arra is kitér, hogy az üzemben az elektromosautó-ipar, a megújuló energia, valamint a biztonsági rendszerek piacának kiszolgálására alkalmas alkatrészeket fognak gyártani, vagyis különbözni fog az eddigi vegytiszta hadiipari beruházásoktól. A szegedi üzemmel immár a negyedik telephelyet hozzák létre hazánkban Zalaegerszeg, Várpalota és Budapest mellett.

A szegedi Rheinmetall-gyár jelentőségét jól mutatja az is, hogy az alapkőletételen a város és a kormány mellett terv szerint a német hadiipari cég részéről is vezető szintű delegáció lesz jelen.