Német Ferenc: A Rheinmetall legalább 1000 munkavállalót venne fel szegedi gyárába

Az Egyetem TV Metszéspont keddi adásának végén jöttek szóba a szegedi beruházások. A vitaműsorban alapvetően azzal kezdődött az összecsapás a vendégek között, hogy a püspöki stadion mellé, egy hathektáros, erdős területen akarnak valamit építeni, ehhez pedig fákat kell kivágni. Később a BYD Szegedre várható autógyára is feljött a vita során, és ekkor derült fény arra, hogy a Rheinmetall beruházása se lenne kicsi, ha lehet hinni a pletykáknak.

Fülöp Viktor műsorvezető felvetette, egy ellenzéki városban is a kormány módszereihez hasonlóan nagy a titkolózás a nagyberuházások kapcsán. Tóth-Benedek Csanád MKKP-s politikus szerint ez azért van, mert minden oldalon politikusokról beszélünk. Ám Német Ferenc fideszes önkormányzati képviselő levezette, jelen esetben maga a beruházó kérte a titkolózást, és ha elárulnák előre a részleteket, mikor még nincs döntés, az el is riasztaná őket. Ebben egyedülálló módon Fehér Attila, az LMP politikusa is egyetértett.

Újabb részletek tehát a BYD-val kapcsolatban nem derültek ki a műsorban. A YouTube-ra is feltöltött adás 1 óra 32 perc 50 másodpercénél viszont Német Ferenc elejtette, hogy nem csak egy, hanem több beruházó is jön Szegedre. Ekkor a hírekben már korábban is szereplő, ám a BYD-pletykák után háttérbe szoruló német Rheinmetall gyárát említette. Eddig nem ismert részletet is megosztott Német, elmondása szerint

a Rheinmetall esetében is ezres nagyságrendű lesz a foglalkoztatottak száma,

ugyanis a kínai BYD 3 ezer emberre számít hosszabb távon.

Eddig annyit árult el Paul Walf, a Rheinmetall AG közép-európai koordinációs részlegének vezetője, hogy Szegeden a hadiipari óriás civil tevékenységének részeként hidrogént és e-mobilitási alkatrészeket gyártó üzem létesülne majd, mégpedig a Science Parkban. Ezért aztán nem csak összeszerelő üzem, hanem nagyon komoly kutatás-fejlesztési bázisuk is lenne itt a lézertechnológiával összefüggésben, amit korábban Bányai Gábor, a Dél-Alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa is megerősített lapunknak.

Az is sejthető a Népszava korábbi cikkéből, hogy bár alapvetően civil piacra gyártanának, lehet olyan háttértevékenység, ami a hadieszközök előállítását is szolgálja, de lőszereket és fegyvereket nem fognak Szegeden előállítani. Az egyetem vezetői kifejezetten jó hírnek tartják a Rheinmetall érkezését, mert olyan „első fecskét látnak” benne, amely ösztönzőleg hathat más cégekre.

A 85 hektáros Science Park közművesítésére és az útépítésre a kormány 9,5 milliárd forintot irányzott elő, melynek egy részlete jött csak meg egyelőre. Az építkezéssel a tervek szerint tizennégy hónap alatt végeznének, majd valamikor 2024 második felében kezdődhetnek a betelepülő cégek épületeinek kivitelezése, így a Rheinmetallé is.