Visszatért Szegedre Szabó Bálint, bejelentette „Itt az idő!” nevű egyesületének jövő évi választási programját

A nemrég előzetesből szabaduló szegedi képviselő szerdán jelentkezett egy összefoglaló videóval az „Itt az idő!” nevű közösségi oldalán, és a Városháza egyik termében ülve, elsősorban a sajtó számára vázolta terveit az elkövetkezendő kilenc hónapra, és egyben bejelentette, hogy visszatért a városba.

Szabó Bálint 2019 ősze óta van a városházán, amikor a Független Városi Szövetség Magyar Egyesület (FVSZME) listájáról mandátumot érő szavazatmennyiséggel bejutott a helyhatósági választáson. A képviselő már börtönből szabadulása után egy hónappal is bejelentette, és most meg is erősítette, hogy 2024-ben is indul a választáson mind polgármesterjelöltként, mind Felsőváros önkormányzati képviselőjelöltjeként. Immár az állítólagos „Itt az idő!” nevű közéleti egyesület jelöltjeként, mint listavezető, és mind a húsz szegedi körzetben szándékozik jelöltet indítani.

„Kíváncsi vagyok arra, szeretném tudni, hogy a szegediek mit gondolnak a ciklusban végzett munkámról,”

indokolja mindezt Szabó, aki elmondta azt is, hogy „legalább olyan aktivitást” szeretne kifejteni, mint azt korábban megszokhattuk tőle, mielőtt „a lakásából a börtönbe hurcolták” tavaly novemberben. Ezután megemlítette azt a kezdeményezést, mely szerint méltatlanság okán Szeged jegyzője megfoszthatná őt képviselőségétől, ám ő úgy véli, hogy már maga a kezdeményezés is jogellenes és jogszerűtlen, és erre a megállapításra jogásszal, meg ügyvéddel konzultálva jutott.

Programjáról is beszélt Szabó, mint ahogy fogalmazott, a felsővárosiak számára komplett városfejlesztési terve van, mely a négy évvel ezelőttinek a folytatása, aktualizálása. Ennek prioritásai a városrész élhetőbbé tétele, egyik eleme pedig a város által is tervezett árvízvédelmi fal felújítása a Pick Arénától a Bertalan hídig, ahol az annak idején elmarad. Beszélt az Etelka sori körforgalom megépítéséről, valamint egy 50 férőhelyes, őrzött, de ingyenes parkolóról is az „újhíd” alatt, ami P+R parkolóként funkcionálna a felsővárosiak és a tápéiak számára.

Végezetül elmondta, hogy egy új lakóparkot vagy irodaházat mindenképpen ellenezne az Etelka sori benzinkút mögötti területen, ide inkább egy új központot alakítana ki. Ezen túlmenően számonkérné a harmadik Tisza-hidat is Orbán Viktor miniszterelnökön, hiszen ő ígérte azt meg először.