100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Magyar Péter bejelentette, hogy felülvizsgálják a BYD-hez kapcsolódó valamennyi korábbi kormányzati döntést, támogatást és vállalást, beleértve az adókedvezményeket és a környezetvédelmi kivételeket is a Telex parlamenti közvetítése szerint.

A miniszterelnök beszédében hosszasan ismertette az elmúlt hetek gazdasági intézkedéseit, amelyek célja elmondása szerint a kis- és középvállalkozások támogatása, egyes kisebb adóformák megszüntetése, valamint a környezetszennyező vállalatok szigorúbb szabályozása. Elmondta, hogy a jövőbeni beruházások előtt társadalmi egyeztetést tartanak, amit szerinte az Orbán-kormány elmulasztott.

Ezt követően tért ki Szijjártó Péterre, aki alig két hónappal a választási vereség után a kínai BYD-hez igazolt. Magyar Péter szerint az előző kormány közpénzek milliárdjaival támogatta a vállalatot, ezért valamennyi kapcsolódó döntést és kötelezettségvállalást átvizsgálják. Elmondása szerint megvizsgálják a támogatásokat, az adókedvezményeket, a környezetvédelmi kivételeket, valamint azt is, kik készítették elő és hozták meg ezeket a döntéseket, illetve milyen információkat hallgattak el.

Szijjártó Péter kinevezése után telefonon kereste Botka László szegedi polgármestert, aki közösségi oldalán vasárnap azt írta, hogy a volt külügyminiszter megerősítette: a BYD nemzetközi kapcsolataiért felel majd, a magyarországi beruházásokhoz azonban nem lesz köze. Botka beszámolója szerint Szijjártó azt is jelezte, hogy a vállalat felsővezetésének tagjaként a jövőben segítséget nyújt, ha a városnak kérdése, problémája vagy javaslata merül fel.

A polgármester szerint a BYD beruházása Szeged történetének legnagyobb ipari fejlesztése, amely 1600 milliárd forintos beruházási értéket képvisel, több ezer új munkahelyet teremt, és évente több milliárd forint iparűzési adóbevételt hozhat a városnak. Botka azt állította, a gyárban jelenleg még építkezés zajlik, termelőtevékenység nincs, és a működésnek a legszigorúbb európai uniós, illetve magyar előírásoknak kell megfelelnie. „Nem lesz akkugyártás, semmilyen vegyipari tevékenység!” – ismételte el.

Szijjártó Péter a jövőben a BYD vállalatcsoport külső kapcsolataiért és új üzletágainak fejlesztéséért felel. Korábban 2012-től külügyi és külgazdasági államtitkárként, majd 2014 és 2026 között külgazdasági és külügyminiszterként tevékenykedett, és a kínai elektromosautó-gyártók magyarországi beruházásainak egyik legfőbb támogatója volt. Kinevezése kapcsán felmerült az az értelmezés, hogy a korábbi állami támogatások után a vállalat most pozícióval honorálja munkáját. A közlés szerint ugyanakkor nem vesz részt a magyarországi gyártás irányításában, munkája pedig jelentős utazással jár majd.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…