100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Velkey György az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát kérte fel arra, hogy vizsgálja ki Szijjártó Péter korábbi miniszteri tevékenységének nemzetbiztonsági vonatkozásait, miután a volt külügyminiszter a BYD vezetésében vállalt munkát, derült ki a hétfői parlamenti ülésen.
Velkey szerint öt nappal ezelőtt vált egyértelművé, miként kell megítélni Szijjártó Péter korábbi miniszteri munkáját, amikor a döntéshozói pozícióból ahhoz a külföldi vállalathoz igazolt, amelynek magyarországi terjeszkedését korábban támogatta, vezetőivel tárgyalt és jelentős állami támogatások megszerzésében közreműködött. Úgy vélte, emiatt joggal merül fel a kérdés, hogy kinek az érdekeit szolgálta.
Szerinte Szijjártó korábban is megmagyarázhatatlan döntéseket hozott, szoros kapcsolatot épített Oroszországgal, rendszeresen Moszkvába utazott, nem zavarta az orosz hackerek tevékenysége a külügy szerverein, és felidézte azt is, amikor Szergej Lavrov orosz külügyminiszter felajánlotta neki, hogy szükség esetén forduljon hozzá segítségért.
A tiszás politikus arról is beszélt, hogy Szijjártó utolsó miniszteri ciklusa alatt 5 milliárd forintot költött magángépes utazásokra, amit esztelen pénzégetésnek nevezett, miközben szerinte arra sem adott választ, milliárdosnak számít-e. Emellett felidézte, hogy az elmúlt időszakban több száz diplomataútlevelet vontak vissza, amelyekkel állítása szerint Szijjártó minisztersége alatt éveken át visszaéltek.
Velkey megjegyezte, hogy Szijjártó külügyminiszterként érzékeny nemzetbiztonsági információkhoz is hozzáfért, most pedig annál a kínai vállalatnál vállalt munkát, amelynek támogatásáért korábban lobbizott, és amelynek vezérigazgatója a Kínai Kommunista Párt tagja. Szerinte ez súlyos ügy, ezért kezdeményezte, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság vizsgálja meg, milyen nemzetbiztonsági kockázatot jelentett Szijjártó Péter tevékenysége.













