Mihálik Edvin levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek az újszegedi gyilkosságok miatt

Mihálik Edvin Újszeged momentumos önkormányzati képviselője arról írt oldalán, hogy levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek a városrészben élő, aggódó állampolgárok nevében. Ugyanis mint írásában megjegyezte, az elmúlt néhány évben több, kirívóan erőszakos gyilkosság is történt itt, köztük a legutóbbi hétvégi eset.

A Zöld város projektért felelős tanácsnok posztjában kitért arra is, hogy hálásak a szegedi rendőröknek, akik rövid időn belül kézre kerítették az elkövetőket, utóbbi esetben a gyanúsítottakat, ám a két gyilkosság azonos helyen történt, és mindkét esetben olyan személyek követhették el, akik rövid idővel korábban szabadultak a börtönből.

Mihálik úgy véli, a rendőrségnek jelenleg nincs elegendő erőforrása a területek megfelelő rendszerességű ellenőrzéséhez, valamint a két állami cég, a MÁV és az Ativizig magánterületén lévő illegális táborokat felszámolja, de a magyar börtönökből szabaduló, adott esetben erőszakos bűnözők utókövetése, ellenőrzése, és a társadalomba való visszailleszkedésének támogatása sem megfelelő szerinte.

Ezért levelében arra kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy tájékoztassa őt arról, milyen lépéseket kíván tenni annak érdekében, hogy megelőzhetőek legyenek az ehhez hasonló esetek. Ezzel együtt a Lázár János építési és közlekedési miniszternek is írt az újszegedi képviselő, hogy tegyenek határozott lépéseket az újszegedi vasútállomás környezetének rendbehozásáért.

A hétvégén történt gyilkosságról legutóbb azt írtuk, hogy két nő és egy férfi verte halálra azt a középkorú férfit, akinek a holttestét Újszegeden, a Csanádi utca végén, az egykori vasútállomás közelében találták meg vasárnap délután a rendőrök. A közelben lakók szerint a mintegy egyhektárnyi telek közepén lévő facsoportoknál hajléktalanok laktak, akik között gyakoriak voltak a durva szóváltások.

Szerdán a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője, Saághy Flóra arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a megalapozott gyanú szerint szombaton, az éjjeli órákban a gyanúsítottak szóváltás után olyan súlyosan bántalmazták a város egyik erdős területén élő férfit, hogy belehalt sérüléseibe. A halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés, elrejtőzés, a büntetőeljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a három gyanúsított letartóztatását.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder