A 24.hu megtudta, két nő és egy férfi verte halálra azt a középkorú férfit, akinek a holttestét Újszegeden, a Csanádi utca végén, az egykori vasútállomás közelében találták meg a hétvégén. A lap megkeresésére Balázs Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtósa megerősítette, hogy egy 40–50 év körüli férfi az áldozat.
Utóbbiról már mi is beszámoltunk, a Szeged Televíziónak helyiek úgy nyilatkoztak, hogy jól ismerték az áldozatot: egy negyvenes, munkanélküli, hajléktalan férfit, Krisztiánt, akivel különösebb problémák nem voltak. Hangoskodás is csak akkor történt, amikor ismerősei meglátogatták. Kutyájával élt ott, akit nagyon szeretett.
A mintegy egyhektárnyi terület közepén lévő facsoportoknál ugyanis hajléktalanok laktak, az RTL Híradó arról számolt be korábban, hogy egy öregebb férfi már régóta ott élt, egy fiatalabb, börtönviselt viszont nemrég költözött oda, egyikük lehet az áldozat.
Mint ismert, vasárnap délután egy bejelentés alapján találtak holttestet járőrök Újszegeden, a Temesvári körút és a Szőregi út csatlakozásánál, felmerült az idegenkezűség gyanúja is. A rendőrség korábban halált okozó testi sértés gyanúja miatt hallgatott ki három főt, majd őrizetbe is vették őket és kezdeményezték a letartóztatásukat.