„Az éjszaka folyamán a nyomozók három helybéli gyanúsítottat kihallgattak, az eljárás az őrizetbe vételük mellett folyik” – közölte hétfő délelőtt a rendőrség a vasárnap Újszegeden talált holttest ügyében. Mint írták, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a személyek előzetes letartóztatásának indítványozását is.
Vasárnap délután egy bejelentés alapján találtak holttestet járőrök Újszegeden, a Temesvári körút és a Szőregi út csatlakozásánál, felmerült az idegenkezűség gyanúja is. A mintegy egyhektárnyi terület közepén lévő facsoportoknál hajléktalanok laktak, az RTL Híradó úgy tudja, egy öregebb férfi már régóta ott élt, egy fiatalabb, börtönviselt viszont nemrég költözött oda, egyikük lehet az áldozat.
A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a történteket.
Szegeden emberölés legutóbb nagyjából két hete történt, akkor Felsővároson ölte meg tajvani származású, negyedéves orvostanhallgató barátnőjét egy férfi vadászpuskával. Ezt megelőzően április elején egy szegedi férfi megölte testvérét, majd saját magával is végzett.
Frissítés (13:40): A Szeged Televízió stábja hétfőn járt a helyszínen, a Csanádi utca végén, az egykori vasútállomás közelében lévő erdős területen. A környéken lakók elmondták, hogy jól ismerték az áldozatot, egy negyvenes, munkanélküli, hajléktalan férfit, akivel különösebb problémák nem voltak, hangoskodás is csak akkor történt, amikor ismerősei meglátogatták. Kutyájával élt itt, akit nagyon szeretett, a környékbeliek ezért kizártnak tartják, hogy öngyilkos lett volna.