A Homokhátság szárazodásával párhuzamosan egyre élesebben merül fel a kérdés: több vagy kevesebb fára van szükség a Kiskunságban? Erdős László, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa szerint a megoldást nem a teljes fásítás vagy a teljes fátlanság, hanem az erdők, cserjések és gyepek természetes mozaikja jelentheti – írja a Másfélfokon megjelent cikk.

Napjainkban egyre több szó esik a Kárpát-medencét sújtó vízhiányról, a kiskunsági Homokhátság különösen rossz helyzete pedig szinte közhelyes. Itt az elmúlt évtizedek során már észrevehetően nőtt az éves középhőmérséklet, ami a párolgás révén önmagában is szárazodást eredményez. Az éves csapadékmennyiségben egyelőre nem mutatható ki trendszerű változás, de az előrejelzések szerint egyre kevesebb esőre lehet számítani, különösen nyáron.

A kiskunsági terepmunkák során az elmúlt években, de különösen az idei nyáron egyre elkeserítőbb látvány fogadja a kutatókat: még természetvédelmi területeken járva is mind gyakrabban lehet olyan területeket látni, ahol egyáltalán nem látszik élő növényzet, vagy csak néhány idegenhonos inváziós faj dacol az aszállyal.

A fák hatása túlér a lombkoronán

Némi reményre ad okot a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont szakembereinek Gyalus Adrienn vezető szerzőségével megjelent közleménye. A kutatók a Kiskunsági Nemzeti Park fülöpházi egységében vizsgálták, hogy a 2022-es különösen erős aszály milyen hatást gyakorolt a gyep uralkodó fűfajaira. Az már korábban is ismert volt, hogy az erdőfoltok, vagy akár a magányos fák és cserjék alatt mérséklődnek a szélsőségek, kisebb a napközbeni forróság, magasabb a páratartalom, és a felső talajréteg több nedvességet tartalmaz a fásszárúaktól mentes gyepekhez képest.

Ez a tanulmány viszont arra világít rá, hogy a fásszárú növényzet nemcsak közvetlenül a fák és cserjék alatt, hanem kissé távolabb is segítheti a gyep fűfajainak túlélését. Ha egy adott gyepterület közelében több a fásszárú növény, akkor az aszály jelentősen kisebb pusztítást végez a füvek körében. Vagyis egy fákkal és bokrokkal tarkított tájban a gyep ellenálló-képessége (rezisztenciája) lényegesen nagyobb a szélsőségesen száraz időszakokkal szemben, mint egy fátlan és cserjétlen vidéken.

Ami védi a gyepeket, száríthatja a talajt

Ezen a ponton az ökológia iránt érdeklődő olvasó zavarba jöhet, hiszen éppen mostanában jelentek meg olyan kutatási eredmények, amelyek a kiskunsági fásítás pusztító ökológiai következményeire mutatnak rá. A fák jóval többet párologtatnak, mint a lágyszárú növények. Ezért, bár a fák alatt a felső talajréteg nedvességtartalma kedvező, a mélyben a talaj olyan száraz lehet, hogy az ökológusok már felszín alatti sivatagok kialakulásáról beszélnek. A faültetvényeknek ráadásul általában igen kicsi a biodiverzitása és egyszerű a szerkezete.

A fák tehát megvédik a gyepeket és mérséklik az éghajlati szélsőségeket, ugyanakkor kiszárítják az alsó talajrétegeket és kicsi a diverzitásuk.

Akkor most kellenek fák a Kiskunságba, vagy nem kellenek? A kérdésre a válasz az, hogy fákra szükség van a Kiskunságban, de nem mindegy, hogy milyen mértékben, milyen fafajokra, és milyen mintázatban. A nagy kiterjedésű faültetvények ugyanannyira kedvezőtlenek itt, mint a végeláthatatlan fátlan pusztaságok.

Sem nem erdő, sem nem puszta –aktívan alakított, mozaikos táj

A Kiskunság természetes növényzete erdők és gyepek finom léptékű mozaikja. Cserjékkel tarkított facsoportok alakítanak ki eszményi tájat a köztük elhelyezkedő fátlan részekkel. A zárt faültetvények erőltetését érdemes lenne kerülni, az idegenhonos fajok – különösképpen az akác és a fenyők – telepítését pedig mihamarabb be kéne szüntetni. Ahol a már meglevő faültetvények a természetes folyamatok következtében fokozatosan felnyílnak, kiritkulnak, ott lehetőséget kell adni a mozaikos erdő-gyep mintázat újbóli kialakulására.

Ahol viszont szép gyepek díszlenek, de a fásszárúakat a tájhasználat (pl. túllegeltetés) visszaszorította, ott érdemes lenne aktívan is segíteni kisebb erdőfoltok kialakulását. Őshonos cserjék telepítésével például olyan helyek hozhatók létre, ahol a fák magoncai bizonyos fokú védettséget élveznek a legelő állatoktól és az időjárási szélsőségektől addig, amíg megerősödnek.

Ahol pedig a többé-kevésbé eredeti erdőspuszta fákból, cserjékből és lágyszárúakból álló változatos mozaikja természetközeli állapotában máig fennmaradt, ott mindent meg kell tenni a megőrzésük érdekében. A Homokhátságban az erdők, cserjések és gyepek mozaikja nem azért fontos, mert néhány hóbortos ökológusnak ez van kedvére, hanem azért, mert az ilyen tájak a legéletképesebbek az egyre melegebbé és egyre szárazabbá váló klímában.

Erdős László ökológus, fő kutatási területe a növényközösségek biológiai sokfélesége és természetvédelmi szerepe. Kutatói ösztöndíjak keretében dolgozott Ausztriában, Horvátországban és az Amerikai Egyesült Államokban. Mintegy 120 tudományos közlemény szerzője. Emellett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen oktat.