Április 28-án, vagyis pénteken ismét közgyűlés lesz a Városháza dísztermében, idén másodjára. Az év első ilyen alkalma még február közepén többek között a város idei költségvetésének elfogadásáról, valamint az óvodabezárásokról szólt leginkább. Az idei második közgyűlésen a városi cégek tavalyi beszámolóit és idei tervezetét fogadhatják el, de emelnének a bölcsődei díjakon is, valamint szavazhatnak a Szegedi Nemzeti Színház új igazgatójáról is.
Szó lesz arról, hogy július 1-től megszűnik az önkormányzatok hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatai, már az állam fogja végezni többek között a hulladék átvételét, gyűjtését, elszállítását, előkezelését, a hulladékkal való kereskedést, valamint a hulladékgazdálkodási létesítmények fenntartását és üzemeltetését. Emiatt szükséges módosítani és összevonni egyes helyi hulladékgazdálkodási törvényeket, melyekre Kovács Tamás gazdasági alpolgármester nyújtott be javaslatokat.
A bölcsődei díjakkal kapcsolatban szintén Kovács Tamás nyújtott be egy előterjesztést, mely szerint viszonylag jelentősen emelnék a díjakat az infláció miatt. Megjegyzik, a gyermekétkeztetés emeléséről még korábban döntöttek, ám a gyerekek bölcsődei ellátásának díja alacsonynak számít. Mint írják, más városok is emelésre kényszerültek, például Debrecenben idén 150 forintról 300 forintra emelkedett, Érden 500, Pécsett 480 forint a gondozási díj, így Szeged sem lehet kivétel. A tervezet leírja azonban, hogy a rászorulók számára továbbra is ingyenes mindez.
Fotó: Bálint András / Szegeder
Az önkormányzat Bölcsődéi és Gyermekjóléti Központjának számításai alapján egy gyermek utáni költség napi 12 067 forint, amelyből az állam 9 693 forintot finanszíroz. A tervezet szerint a különbözetet, az eddigi 200 forintos bölcsődei ellátási napidíjat szeptember 1-től 300 forintra, majd 2024. január 1-jétől 400 forintra emelnék. Az alapellátáson túli szolgáltatásoknál az időszakos gyermekfelügyelet
történő emelését is javasolja Kovács Tamás a tervezetben. Szó lesz még a Magyar Máltai Szeretetszolgálat város szélére költöztetéséről is, a hajléktalanok nappali melegedője miatt ugyanis sok lakossági panasz érkezett az eddigi újszegedi helyszínen. Az önkormányzatnak sikerült megállapodást kötnie, így arról szavaznak majd, hogy idén két ütemben a Bajai út 13. szám alatti, önkormányzati tulajdonú ingatlanban folytatja szociális tevékenységét a szervezet.
A közgyűlésen továbbá téma lesz a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának és a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatójának személyéről szóló döntés is. Mint korábban írtuk, a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól és az önkormányzattól, valamint a színháztól delegált szakmai bizottság tulajdonképpen arról döntött március elején, hogy mely jelöltet ajánlja majd Szeged közgyűlésének, amely az új színháztörvény szerint csak őt választhatja meg, vagyis jelen esetben Barnák Lászlót. Kiírják a Somogyi-könyvtár igazgatói munkakörének betöltésére vonatkozó pályázatot is.