Venetianer Pál a molekuláris biológia neves kutatója kapta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szegedi bizottságának idei Pro Scientia életműdíját, az elismerést csütörtökön adták át a testület közgyűlésén.
Az MTA szegedi bizottság 2019-ben a nemzetközi színvonalú, iskolateremtő tudományos munka elismeréséül alapította Pro Scientia életműdíjat. A díj Bánvölgyi László szobrászművész Albert Einstein 1933 című kisplasztikája, amelynek szoborváltozata 2008 óta látható az akadémiai bizottság épületének udvarán, írja az MTI.
Krisztin Tibor, a bizottság elnöke elmondta, Venetianer Pál 1935-ben született Budapesten, biológia-kémia tanári diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte. Kutatói pályája a Semmelweis Egyetemen indult, majd a Szegedi Biológiai Kutatóközpont egyik alapítója lett. A biokémiai intézetben kezdett dolgozni, melyet később igazgatóként vezetett, 1994 és 1996 között pedig főigazgatóként irányította a központot.
Pályája kezdetén a génizoláció volt fő kutatási területe, ami a génsebészeti technikák fejlődésével vált lehetővé, és melyet elsőként alkalmazott Magyarországon munkatársaival. Később érdeklődése a molekuláris biológus legfontosabb eszközeit jelentő enzimek felé fordult, melyekkel tetszés szerint lehet a DNS-t vágni és módosítani.
Százhúsznál is több tudományos közleménye mellett számtalan tudomány-népszerűsítő cikk és kötet szerzője. Gyakori szereplője a média tudományos-ismeretterjesztő műsorainak, szenvedélyesen érvel az áltudományos nézetekkel szemben, különösen a genetikailag módosított növényekkel és élelmiszerekkel kapcsolatos vitákban.
Tevékenységét számos díjjal ismerték el, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét és a Szegedért Alapítvány fődíját is.
Venetianer Pál a díj átvételekor egykori mestere, Straub F. Brunó és Alföldi Lajos mellett fiatal kollégáinak mondott köszönetet, akiket megfogalmazása szerint nem nevez tanítványainak, mert többet tanult tőlük, mint ők tőle.