A kivitelező hibázott az újszegedi turisztikai táblánál, még ma cserélik őket

Mint azt megírtuk délelőtt, a városi sportcsarnok előtt módosították és átírták a turisztikai táblákat, az Újszeged az én otthonom nevű Facebook-csoportba felkerült fotók tanúsága szerint ugyanis érthetetlen módon olyan feliratok vannak (lassan már csak voltak) rajta, mint:

  • Aqvapolis”,
  • Ertsébet Liget”,
  • Napféyfürdő”.

Én nem akartam elhinni, hogy ezt így kirakták hivatalosan (az Aqvapolis még talán érthető lett volna), így arra tippeltem, hogy akár a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is lehetett az elkövető, hiszen ők szoktak ilyesmi szabotázsakciót elkövetni. Az is kiderült a Google térképének utcanézete alapján, hogy már legalább idén május óta így vannak kint ezek a táblák.

A Szeged365 választ is kapott a szegedi Tourinform irodától arra vonatkozóan, hogy miként történhetett mindez: „A kivitelező hibázott” – mondta a táblák kihelyezéséért felelős iroda vezetője. Ezen felül az is kiderült, hogy valószínűleg nem is tudhattak a legalább május óta fennálló furcsaságról, hiszen a csere egészen gyors lesz: a kivitelező még a mai napon leszedi és javítja a hibás táblákat.

Persze ettől függetlenül az is lehet, hogy a kivitelező trollkodásból tette mindezt, de typo is előfordulhatott, mindenesetre megyek és megkövetem magam.

Fotó: Újszeged az én otthonom / Facebook