A lemenő nap sugarában zajlottak a beszédek, majd itt is ért véget az esemény

Közvetítésünk véget is ért, ezennel le is zárjuk

A villamosmegállóban ülve, a sötétedés beköszöntével konstatáltam, hogy a tömeg nem haladt spontán tovább, szépen elszivárogtak így estére. Ezért aztán mi is lezárjuk közvetítésünket, amelyet néha meg kellett szakítani az erőltetett menet és az eső miatt.

Hídfoglalás most nem volt, de kétségkívül látványosra sikeredett, ahogy a nem túl nagy, de azért érezhető méretű tüntetői menet végigvonul mindkét hídon, majd interaktívan kommunikál az autósokkal is. Köszönjük a figyelmet!

A lemenő nap sugarában zajlottak a beszédek, majd itt is ért véget az esemény

A tömeg 2300 főre apadt a Glattfelder térre érve. A szervezők közül voltak az első felszólalók, méghozzá momentumosok és a Kutyapárt részéről. A szokásos beszédek után bárki felszólalhatott az emberek közül, mint az a múltkori hídfoglaláson is történt.

A beszédek alapvetően arról szóltak, hogy a tanárok fizetése nem a brüsszeli szankciók, avagy az elakadt EU-s források miatt nem emelkedik. A katáról elmondták, hogy nem ez az ellensége a gazdasági stabilitásnak, nem ebbe fog belerokkanni az ország.

A felszólalók közül volt, aki rendszerváltást akart, mások elmondták, hogy mennyire reménytelen a helyzetük, feleslegesen dolgozzák halálra magukat. Kinek a tengerparti nyaralás, kinek a tüntetés jutott a nyárra – jegyezték meg. Olyan szlogenek is elhangoztak, miszerint „hajrá Szeged”, vagy „hajrá demokratikus ellenállás”.

A szervezők a beszédek végén megerősítették, hogy folytatják tovább a tüntetéssorozatot, majd elmondták, hogy a rendezvény hivatalosan is véget ért. Az ezúttal nem túl erős, illetve nem annyira spontán megmozdulás végén az emberek elkezdtek oszolni és este 8 után már nem sokan maradtak a téren.

Ellentüntető is volt, egy autóból kiabálta, hogy „hajrá Fidesz!”

A Glattfelder téren zajlottak a beszédek, miközben szintén folyamatos dudaszó kísérte, többségében támogatóan. Egy kivételével: egy autós lassított és dudált a tömeg felé, majd azt kezdte kiabálni, hogy „hajrá Fidesz!” A tömeg erre nem különösebben reagált, de néhányan lehurrogták az ellentüntetőt.

Fotó: Bálint András / Szegeder

A Glattfelder térre tart a tömeg, az autósok támogatóan dudálnak

A körülbelül 400 fős tömeg a Római körúton haladva a József Attila sugárúton haladt a végállomásig, a Glattfelder térig. A Novotel árnyékában az eső is elállt, a vonulás közben végig ment a támogató dudálás az autósok részéről, majd az arra elhaladó villamosok is csilingeltek, vagy a sofőrök integettek.

A rendőrök minden utcasarkon ott álltak és biztosították a forgalmat, valamint terelték a tömeget, melynek a végén rendőrautók haladtak, mögöttük pedig már a feltorlódott forgalom, amely kész volt továbbmenni úticélja felé. Nem volt jellemző, hogy visszafordultak volna sokan, de akadtak páran.

A Bertalan hídon dudakoncert követi a tömeg mozgását: „Aki dudál, velünk van!”

A tömeg a Belvárosi hídról leérve a Népkert soron át érte el a Bertalan hidat. A Temesvári körúti csomópontra rákanyarodva blokkolták a forgalmat rendesen, de nem tűntek idegesnek az autósok. A rendőrök profin biztosították a forgalmat az aktivistákkal együtt, akik a tömeg szélén haladva biztosították azt, hogy ne menjen senki a szembesávba.

A Bertalan hídra rákanyarodva a tömeg megakasztotta az Újszegedre tartó forgalmat is, így a tömeg túloldalán rendes kocsisor alakult ki. A tömeg ahogy haladt, elkzdték skandálni az örök klasszikust: „Aki dudál, velünk van!” Ekkor dudakoncert fogadta a tömeget, kamionok is beszálltak. Az eső itt eleredt, de a menet haladt tovább a Római körúton.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Koccanás a hídon a tömeg mögött

A híreket annyira a terepen írom, hogy még egy kisebb koccanásnak is szemtanúja voltam. Inkább fültanúja, de szerencsére nem volt komoly: az illetők kiszálltak autóikból és nyugtázták, hogy nem történt semmi komoly.

A Fidesz-iroda után a Belvárosi hídon vonul a tömeg

A viszonylag szellős tömeg megindult a szegedi Fidesz-iroda felé, sípolva és skandálva azt követően, hogy Halász Noémi és Borsik Viktor elmondták beszédeiket. Utóbbi szólította fel az embereket, hogy menjenek oda.

A beszédek közben a rendőrök már készültek a háttérben, hogy vonulás lesz. A kisebb tömeg végül megindult, amint biztosították a forgalmat, majd a Roosevelt téri játszótéren azt skandálták a kisgyerekek, hogy „Hajrá, rendőrök!” A forgalmat elterelték, bár a tömeg mögött rögtön feltorlódott a kocsisor, ugyanis nem zárták le teljesen a Belvárosi hidat sem.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

A közönségből megpróbált vitatkozni a futárokkal egy férfi, a közönség leszólta

Az első hozzászóló egy fiatal futár férfi mondta el a történetét, hogy miként érinti a kata eltörlése. Beszéde végén kitért arra, hogy Martin Niemöller idézete szerint mindenkiért eljönnek majd a hatalom részéről.

Beszédje végén egy férfi a közönségből megkérdezte, hogy miért nem tudja a Wolt megoldani azt, miszerint fizetik nekik az új adóformában végzett munkát.

Erre egy másik futár vette át a mikrofont, próbálta magyarázni, hogy a rugalmas munkaidő és az egyebek miatt nem megoldható egyszerűen. Ekkor szóváltás történt, majd a közönség kiabált be olyanokat, hogy miért a futárokat kell mindig hibáztatni, miért nem a kormányt, majd folytatódtak a beszédek.

Jóval kevesebben jöttek el, mint a legutóbbi alkalommal

Helyszíni tudósítóink szerint eddig úgy 50-en vannak a tüntetésen, és további 10–20 ember, aki még nem tudja, csatlakozzon-e.

A legutóbbi, hídfoglalós tüntetésen Körmendi Zoltán szervező, momemntumos politikus szerint akár 800-an is lehetettek, amikor a tömeg a hídra ért. Mi megszámoltuk, és órákkal később, amikor este 11-kor levonultak a tüntetők, még mindig voltak 300-an.

Friss fotóink a Klauzál térről:

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

SZKT: Lehetnek késések, forgalmi zavarok a tüntetés miatt

Most előre fel tudtak készülni minderre, hiszen mint azt mi is megírtuk, előre bejelentett útvonalon lesz vonulós tüntetés Szegeden, a Klauzál térről indul a rendezvény. Így aztán tanulva a múltkori esetből, a közlekedési társaság ezúttal meg is nevezte a közösségi oldalukra kitett bejegyzésben, hogy tüntetés miatt lesz fennakadás:

„Tájékoztatjuk a tisztelt utazóközönséget, hogy előre bejelentett demonstráció miatt a késő délutáni, kora esti órákban több vonalunkon járatainkat érintően késés, forgalmi zavar előfordulhat. Az esetleges késések, forgalmi zavarok megszüntetésére tett intézkedéseinkről folyamatosan tájékoztatjuk utasainkat.”

Itt a mai tüntetésmenetrend, fél 7-kor indulnak a hidak felé

Hamarosan indul a tüntetés, amelynek a következő lesz a menetrendje:

  • 18:00 Klauzál tér, beszédek
  • 18:30 Vonulós, forgalomlassító demonstráció kezdete (Menet útvonala: Klauzál tér - Victor Hugo utca- Belvárosi híd - Népkert sor - Temesvári körút - Bertalan híd  Római körút – József Attila sugárút – Tisza Lajos körút  Glattfelder tér)
  • 19:30 Glattfelder tér, vonulás vége, beszédek

Elég elfoglalni a Belvárosi hidat, hogy megbukjon a rendszer?

Múlt hét hétfőn a Belvárosi hidat foglalták el a tüntetők – azt egyelőre nem tudni, most várható-e ilyen. Mindenesetre a legutóbbi eseményről Balogh Gergő kollégánk írt véleménycikket, amely így zárult:

„A feladat, amit a politika megspórolt, még mindig előttünk van: új narratívák kellenek, mélység és tartalom, önreflexió és önkritika. Minden, ami volt, megbukott, ezt be kell látni, és tanulni kell az elmúlt évek eredménytelenégeiből, kudarcba fulladt megmozdulásaiból. De a legfontosabb talán, hogy folytatni kell, mert már csak a polgári engedetlenségnek, a tiltakozásnak és a tüntetésnek van értelme, még van. Nem elég elfoglalni a hidat, meg is kell tartani.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Elég elfoglalni a Belvárosi hidat, hogy megbukjon a rendszer?

Hétfőn történt valami olyan, ami harminc éve nem: tüntetők egy csoportja demonstratív jelleggel este pár órára elfoglalt egy szegedi hidat, hogy így tiltakozzon a katatörvény módosítása, a tanárok helyzetének tisztázatlansága, és úgy nagyjából a Fidesz ellen. De volt ennek értelme?

Újabb tüntetés Szegeden a katatörvény ellen, mindkét hídon vonulnak majd

A legutóbbi, hídblokádba torkollt tüntetés után kedden este újabb demonstrációt szerveznek Szegeden a Momentum és az MKKP politikusai, valamint szegedi futárok.

„A kata szétverése és a megszorítások” elleni tüntetést a Klauzál térre szervezték. Mutassuk meg együtt, hogy Szeged népe nem ért egyet a kormány politikájával! Szolidárisak vagyunk a kata vállalkozókkal! Elítéljük a kata ellehetetlenítését és a rezsicsökkentés részleges eltörlését!” – írják a Facebook-eseményben.