Szabó Bálint a közgyűlésen mondta el, mit akart kiszivárogtatni állítólagos elrablása előtt

Szabó Bálint a pénteki közgyűlésen szólalt fel, nem is egyszer. Viszont a Mindenki Szegedért Mozgalom Facebook-oldalán posztolt egy olyan videórészletet, amelynek a végén elmondja, mit akart kiszivárogtatni az állítólagos februári elrablása előtt.

Előtte a Cserepes sori piac bezárásának előzményeivel kezdte. Szerinte a városnak a piac bezárására vonatkozó indoklása nem állja meg a helyét, mert most is ezrek járnak a másik piacra az 5-ös főút mellé még mostoha körülmények közepette is, ami szerinte Botka Lászlónak és Kovács Tamásnak degradál. Elmondta továbbá, ezek az emberek nem tehetik meg, hogy az Árkádba, vagy Bécsbe járjanak vásárolni, esetleg vegyenek egy luxusterepjárót, utalva ezzel Botka új, állítólag 30 milliós szerzeményére. Igaz erre nincs semmiféle bizonyíték egyelőre, ezzel kapcsolatos megkeresésünkre a város máig nem reagált.

Amikor korábban Szabó azt állította, hogy Botka László tönkre akarja tenni a piacot és be akarja zárni azt, Botkáék pert indítottak, majd a szegedi bíróság egymillió forint megfizetésére kötelezte őt. „Aztán tönkretették, és bezárták a piacot” – mondta Szabó. Amikor pedig azt mondta, hogy „Botka László mélyen áron alul át kívánja játszani egy üzleti körnek a piac értékes területét, ahol lakóparkot akarnak építeni”, kinevették őt. Aztán végül „mélyen áron alul” árverezésre bocsátották a területet, és a városrendezési tervet is módosították egy leendő lakópark érdekében – emlékeztetett.

Mindezek után tért rá a kiszivárogtatandó hangfelvételre; mint mondja, felhívta azzal a „városvezetéshez kapcsolódó” Bényi Szabolcsot, hogy „miután már megvett jó sok területet az önkormányzattól, tárgyal-e a várossal?” Erre Szabó szerint Bényi annyit válaszolt:

még életében nem beszélt Botka Lászlóval, ezeket az ügyeket Nagy Sándorral szokta intézni.

Ez lenne hát az a hangfelvétel, amit február 15-én, állítólagos elrablása előtt meg akart jelentetni Szabó Bálint.

Mi azért megkerestük a fent nevezett vállalkozót, Bényi Szabolcsot, hogy mi történhetett valójában, igazak-e a vádak, aki elmondta: „Szabó Bálinttal egyetlen egyszer beszéltem telefonon, majd utána személyesen találkoztunk Szegeden, 2021. február 11-én. Egyszer beszéltem vele, mert úgy gondoltam, hogy szakértője a kérdésnek; nem az. Következő találkozónk a bíróságon lesz.”

A bírósági perről lapunkat is tájékoztatta Bényi, miszerint cikkünk nyomán feljelentette Szabót: „a Szegedi Járásbíróság előtt 2021. június 02. napján előterjesztett joghatályos magánindítványára tekintettel rágalmazás vétségének megalapozott gyanúja miatt Dr. Szabó Bálint Gábor feljelentettel szemben büntetőeljárás van folyamatban a Makói Járásbíróságon.” Szabó korábban arra kérte Bényit – akiről azt mondta; „Szegeden trafiktulajdonos, kormányzati tisztségeket is betölt, így jobboldali kötődésű nagyvállalkozó” -, hogy papírokkal bizonyítsa; hogyan, mikor, kinek a segítségével került a cégének tulajdonába a piac területe.

Bényi elmondta, városfejlesztési kérdésekben Nagy Sándor alpolgármester az illetékes, ezért egyeztetett vele többször személyesen, az állami és a városi főépítészek bevonásával, valamint még legalább 20 szakhatóság közreműködésével. Állítása szerint neki, mint magánszemélynek, nincs ingatlana Szegeden. A fejlesztési terület a BPA Invest kft.-hez tartozik, amelynek tulajdonosa ő maga. A Szabó Bálint által elmondottakkal ellentétben nem a megszűnt Cserepes sori piac területén, hanem attól nem messze tulajdonol a cége egy 7 hektáros területet (helyrajzi száma: 24011/51). Egyéb ingatlanuk nincsen a környéken.

A terület a Cserepes sori piactól körülbelül 1 kilométerre található, attól elválasztja a Móravárosi krt. A Sancer-tavak mellett fekszik, a móravárosi Tesco mögött, a Vadaspark mellett. A vállalkozó kédésünkre sok mindent elárult a terület leendő fejlesztéséről, azonban ez már egy másik téma, másik cikkre tartozik, amellyel majd a későbbiekben jelentkezünk.