Elfogadták a Cserepes sori piac területének eladását a városi közgyűlésen

A közgyűlést a városi lap élőben közvetítette.

A név szerinti szavazást Martonosi Éva jegyző vezette le, 15 igen szavazattal fogadták el a Cserepes sori piac területének értékesítését. A közgyűlésben egyébként huszonheten szavaztak, a szegedi Fidesz nemmel voksolt, míg a teljes DK-frakció, többek között Binszki József és Fodor Antal tartózkodott.

Szabó Bálint még reggel a Cserepes sorról szóló négyes napirend levételét is kérte, szerinte az a szabályzat ellenébe megy.

Valamivel később újra előkerült a piac ügye, amikor a négyes napirendi ponthoz értek. Az elárverezési javaslatot előterjesztő Kovács Tamás alpolgármester ismertette az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. „Ez nem egy szimpla adásvétel. Fontos, hogy az önkormányzati cégben nem egyedüli tulajdonos Szeged. Jól ismert, elismert ingatlanszakértő végezte el az értékbecslést: 156 millió forintra értékelte fel a parkoló területét. Az együttes értéke a területnek 321 millió forint. A könyvvizsgáló ezután 338 millióra értékelte fel, hiszen nemcsak a területről szól az önkormányzat része. Nagyon fontos az is, hogy egy nyílt, átlátható pályázatban csak a minimálárat határozta meg az önkormányzat. És licitálni lehet a területre, a licitlépcső kétmillió forint” – magyarázta.

Tápai Péter válszolt, szerinte Kovács olyanról beszélt, ami nem volt benne az előterjesztésben. Nem érti továbbra sem, miért akarnak szabadulni ettől a területről. „A Cserepes sor értékesítése nem most kezdődött. Önök voltak azok, akik szisztematikusan tönkretették a Cserepes sort” – emlékeztetett.

Haág Zalán szót kért, majd elmondta, a város levágta az aranytojást tojó tyúkját, korrupciót sejt mögötte. „Kezelhetné a város ezt a területet fejlesztési területként is. Építkezhetne is itt a város. De nem ez a cél, hanem, hogy minél olcsóbban a megfelelő személynek át tudják adni a területet. Nem értem, miért kell elkótyavetyélni ezt a területet” – mondta.

Botka László próbált azzal rendet rakni, hogy elmondta: a minimálárat Szeged legtradicionálisabb igazságügyi értékbecslője állapította meg ezt az árat, szerinte nem tudnak belekötni szakmailag sem az ügybe, mert minden megalapozott. Továbbá kikérte magának a mutyizást is, illetve azt, hogy áron alul lenne meghirdetve.

Német Ferenc szerint fő szabály szerint itt nem a lóláb lóg ki, hanem a polgármester. „Ha valami nyávog, és úgy néz ki, mint egy macska, akkor az macska” – zárta.

Ezután Szabó Bálint szól hozzá, illetve Botkához szól, szerinte egyértelmű az előterjesztés.

10:41 Binszki József higgadtabban szól hozzá, szerinte így értékesíteni nem kifizetődő a piacot. A megmaradt területet is meg kell tisztítani – fizikailag is, majd a megmaradó közös tulajdont ezután kell felszámolni. Ahogy azt korábban is javasolta, a tiszta terület értéke az általa megkérdezett szakértők szerint nagyságrendekkel több, mint a mostani ár, amit a város akar meghatározni.

Botka László megjegyezte, van logikája a Binszki által elmondottaknak, de ugyanakkor hozzátette: tárgyalt a város a magántulajdonosokkal. Voltak, akik reális árat kértek, de olyan is, aki sokkal többet kért, így nem tudtak megállapodni velük. A végelszámoláshoz száz százalékos szavazati arány kell, ehhez nem járulnak hozzá a tulajdonosok. A végén megemlítette, hogy erről már többször tájékoztatta Binszkit.

Ménesi Imre elmondta, hatvan éve lakik a Cserepes sornál, így szerinte hülyeségeket beszélnek a fideszes képviselők: „Akkor önök szerint ott nekem is aranybányám van – jegyezte meg. „Rengeteg Fidesz-közeli vállalkozó van, aki megvehetné ezt a területet, felverhetnék az árát a Cserepes sornak. Azt is mondta, a kínai árusok már tizenöt éve elkezdtek beköltözni a Cserepes sorról a belvárosba” – mondta, majd ő is elismételte azt az érvet, miszerint csak szombaton volt nagyobb tömeg, míg keddtől péntekig senki nem volt.

Tápai Péter reagált Ménesi és Binszki felvetéseire. Szerinte az egész ország Ferencet szereti: „Önök Gyurcsányt, mi Ferenc pápát” – mondta Tápai. Szerinte takargatnivalója van a városvezetésnek a Cserepes sor kapcsán.

Nagy Sándor szerint nem ártana elolvasni az előterjesztést, és akkor Német Ferenc sem mondott volna csacskaságokat.

Haág Zalán szerint az alpolgármesteri hozzászólás felért egy beismeréssel. Majd azt is mondta, nem akar oligarchákkal kapcsolatot felvenni, ezen is jót derült a Díszterem.

Szabó Bálint felszólalása zárta a napirendi pontot.