Fiatal kutatók álltak ki a Nemzeti Tudósképző Akadémia mellett 

A Fiatal Kutatók Akadémiája nyílt állásfoglalásban állt ki a Nemzeti Tudósképző Akadémia mellett – vette észre a Telex

„A Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) működését érintő jelenlegi helyzet (a korábbi finanszírozási konstrukció megszűnése és az új működési–finanszírozási keretek kialakításának bizonytalansága) rámutat arra, hogy a tudományos utánpótlás-nevelés, valamint az oktatás és kutatás rendszere nem egyszerű elvi vagy szakmai ügy, hanem sérülékeny, nemzetstratégiai jelentőségű terület. A beharangozott változások kapcsán kialakult helyzet egyben a működési és finanszírozási keretek bizonytalanságára is rávilágít, amely közvetlenül érinti a program jövőbeni fenntarthatóságát” – fogalmaznak az állásfoglalásban. 

A szervezet ezzel arra reagált, hogy a Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány visszalépett a Nemzeti Tudósképző Akadémia finanszírozásától, az NTA pedig emiatt elállt a készülő szerződéstől. Az alapítvány közben megkapta az idei első támogatási forrásokat a minisztériumtól. 

A Nemzeti Tudósképző Akadémia több mint tíz éve működtet egy olyan többgenerációs modellt, amely több ezer fiatal számára biztosított lehetőséget a tudományos pályára lépéshez. „A program különösen nagy értéke, hogy nem kizárólag a kiemelt központokból, hanem vidéki, kistérségi és határon túli környezetből érkező tehetségek számára is hozzáférést teremt magas szintű tudás elsajátításához, ezáltal hozzájárul a valódi társadalmi mobilitás előmozdításához. Egy ilyen, hosszabb időn keresztül eredményesen működő program esetében különösen fontos a működési stabilitás megőrzése és a már kialakult szakmai struktúra folytonossága” – írták.

Úgy látják, egy ország versenyképességét nemcsak gazdasági mutatók határozzák meg, hanem az is, hogy képes-e felismerni, támogatni és megtartani a tehetségeit, amelyben az oktatás és a kutatás kulcsszerepet játszik. Ezzel összefüggésben hangsúlyozták az ilyen programok jelentőségét a hosszú távú fejlődés szempontjából.

„A Nemzeti Tudósképző Akadémia működésének folytonossága és stabilitása éppen ezért kiemelt jelentőségű. Meggyőződésünk, hogy a program hatékonyan járul hozzá: a magyar fiatalok tudományos pályára lépésének támogatásához, a hazai egyetemek és kutatóhálózatok kutatói utánpótlásának biztosításához, a középiskolai és egyetemi oktatók megbecsülésének javításához, valamint hosszú távon a magyar egészségügy, gazdaság és társadalom fejlődéséhez” – írták, hozzátéve, hogy ezek az eredmények különösen felértékelődnek a jelenlegi bizonytalan helyzetben.

Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXVI. találkozója a szegedi Pick Arénában, 2026. március 30.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

A szervezet szerint a kialakult helyzet túlmutat a finanszírozás kérdésén, és alapvető jelentőségű a szakmai autonómia, az átlátható működés és a kiszámítható intézményi környezet biztosítása. „Ezen feltételek hiányában nem alakítható ki fenntartható és nemzetközi szinten is versenyképes tudományos rendszer. Különösen fontos, hogy az esetleges szerkezeti vagy irányításbeli változások során ezek az alapelvek ne sérüljenek, és a már bevált szakmai működési modellek megőrzése biztosított legyen.”

A közlemény szerint az akadémia programjában részt vevő mentorált középiskolás és egyetemi hallgatók számos sikert értek el, amit publikációk, díjazott előadások és OTDK-eredmények is alátámasztanak. A Fiatal Kutatók Akadémiájának több tagja is részt vesz a programban.

„Összhangban az FKA küldetésnyilatkozatával, az NTA programja példaértékű szemléletet ad át a legfiatalabb generáció számára, valamint elkötelezetten támogatja a női kutatók helyzetének javítását és a fiatal kutatók pályán tartását” – fogalmaztak.

Mint írták, a tudományos és oktatási közösség széles körben kiáll az akadémia mellett, ami szerintük azt jelzi, hogy egy jól működő rendszer megőrzése közös érdek. „A tudományos és oktatási közösség széles körű kiállása az NTA mellett egyértelműen érzékelhető. Ez a szakmai konszenzus rámutat arra, hogy egy bizonyítottan jól működő rendszer megőrzése és megerősítése közös nemzeti érdek. Javasoljuk, hogy az NTA intézményesítését fontolja meg a mindenkori döntéshozói szerv, mely így egy egyedülálló, nemzeti jelentőségű szervezet hosszú távú, kiegyensúlyozott működését alapozhatná meg” – áll a közös nyilatkozatban.

Krausz Ferenc, akinek az alapítványa kihátrált az NTA mögül, március végén maga is tartott tudományos előadást az NTA által szervezett Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXVI. találkozóján Szegeden. A Nobel-díjas kutató az attoszekundumos fizikáról mesélt közérthetően, de arról is szót ejtett, hogy egyáltalán miért érdemes kutatásokat végezni.