Vonattal majdnem annyi idő lesz Belgrád Budapesttől, mint Szeged

Ahogy a Szeged–Szabadka vasút esetében, úgy a Budapest–Belgrád vonalon is harminc perc lesz a határellenőrzés, ezt a szerb belügyminisztérium közölte az MTI-vel. Az is kiderült, hogy a teljes menetidő a tervek szerint nem lesz hosszabb 2 óra 45 percnél.

Bár nem egyértelmű a megfogalmazás, ez valószínűleg határellenőrzés nélkül értendő, de még így is csak kicsivel több menetidő, mint amennyi a Budapest és Szeged között közlekedő InterCity-vonatoknak kell. Mivel a Kiskunfélegyháza–Szeged felújítás még várat magára, ezen a szakaszon csak 100 km/h-s sebességgel közlekednek a vonatok, emiatt is durván két és fél órába telik feljutni a fővárosba.

A közlemény szerint a Budapest–Belgrád vonal személyvonatainál várhatóan Kelebián, azaz Magyarország területén végeznek majd határ- és vámellenőrzést a magyar és a szerb hatóságok. A tehervonatoknál viszont ugyanez a szerb oldalon, a Szabadka–Kelebia határátkelőn történik majd.

A terv szerint a teherszállítás már február 20-án elindulhat a teljes vonalon. Az utasforgalom csak később, Lázár János építési és közlekedési miniszter ígérete szerint március 15-ig. A magyar szakasz nyitásával azt tervezik, hogy Budapest és Belgrád között naponta nyolc vonat közlekedik majd, ezek közül kettő továbbmenne Bécsig.

A Budapest–Belgrád szerbiai szakasza már tavaly október óta használható, az Újvidék és Belgrád közötti menetidő pedig mindössze 70 perc a 200 kilométer/órás sebességgel közlekedő szerelvényekkel.

Nemrég jelentette be a MÁV, hogy február elejétől egy új vonatpárt indít Szabadkáról Szegedre és onnan, így a mostani foghíjas helyett stabil háromóránkénti közlekedés lesz Csongrád-Csanád vármegye és Vajdaság között. A félórás röszkei határellenőrzéssel együtt közel 1,5 órás menetidejű járatok pedig átszállást biztosítanak majd a belgrádi vonatokra.

Fotó: Bálint András / Szegeder