100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„Botka László a legnagyobb humorista a világon: a Tiszára hivatkozva növeli a Fidesz arányát az önkormányzati cégek felügyelőbizottságaiban, miközben a Tisza országosan éppen az ellenkezőjét csinálja. Egészen szánalmas mutatvány” – írta ki Facebook-oldalára Mihálik Edvin önkormányzati képviselő, az Összefogás Szeged Jövőjéért Frakció vezetője.
A politikus azzal kapcsolatban emelt szót, hogy spórolás címszó alatt a városvezetés beterjesztette a városi cégek felügyelőbizottságainak átalakítását, létszámuk 6 fővel való csökkentését. Szerinte „mindezt úgy sikerült megvalósítani, hogy abba a közgyűlés második legnagyobb taglétszámú frakcióját nem vonták be, hanem a Fidesz és az MSZP(DK) leosztotta egymás között a pozíciókat”. Mint írta, „nyilván a Fideszt ki kellett fizetni, így az ő arányuk növekedett a pozíciókban”, azt a javaslatukat viszont nem támogatták, hogy innentől a felügyelőbizottságok képviselő tagjai ingyen vállalják ezeket a posztokat. Ebben az esetben 36-főből 12 nem kapna fizetést, hiszen a 12 olyan felügyelő van, aki mellette önkormányzati képviselő is.
A pénteki közgyűlésre Kovács Tamás gazdasági alpolgármester nyújtott be egy javaslatot, amivel a Tisza-kormány által elfogadott költségcsökkentési elvekhez igazítaná a szegedi városi cégek felügyelőbizottságait is. Mihálikék kritikája, hogy a kormányzat nem kérte az önkormányzatoktól, azonban a szegedi önkormányzat spórolás címszó alatt azt javasolja, hogy néhány cégnél szüntessenek meg felügyelőbizottsági helyeket. Úgy élik, ez a javaslat csak félig tükrözi a kormányzat és a Tisza párt valódi szándékait. „Hiszen a Tisza csak szakemberek megválasztását támogatja ilyen pozíciókba, másrészt a Tisza országgyűlési képviselői csak fizetés nélkül vállalhatnak el ilyen pozíciót” – írják a közleményben.















