100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

„Aki ezt a beruházást támadja, az Magyarország kitörési lehetőségeit, gazdasági kulcspozícióját és az ebből eredő versenyképességét támadja” – írta Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtöki Facebook-posztjában a Budapest–Belgrád vasútvonal kapcsán.

Lázár szerint „az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai vasútfejlesztési projektjének” köszönhetően nem csupán „a személyforgalmi feltételek javulnak számottevően”, de a beruházással a jövőben „Magyarország kínálja majd az áruszállítási útvonalat Távol-Kelet és Nyugat-Európa között”.

A vasútvonal Belgrád–Újvidék–Szabadka közötti szakaszának átadását december 8-ára tervezték, ám még nem lehet tudni, hogy valóban sor kerül-e erre, miután az újvidéki állomást a 15 ember halálát követelő tragédia következtében le kellett zárni. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt mondta, nem tudja bejelenteni az indulást, és a Szegeder kérdésére a szerb vasúttársaság sem erősítette meg, hogy vasárnap megnyitják a gyorsvasutat.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…