100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Hétfő délután az Országgyűlés elfogadta Novák Katalin lemondását, ezáltal megszűnt köztársasági elnöki megbízatása. Ameddig a parlament nem szavaz meg új államfőt, addig Kövér László, az Országgyűlés elnöke veszi át a köztársasági elnöki feladatokat és jogköröket, írja az MTI.

Kövér László egyszer, egy hasonló helyzetben már viselte a szóban forgó hivatalt, amikor 2012-ben az akkori köztársasági elnök Schmitt Pál lemondását követően ő volt az államfő.

Az új köztársasági elnökről is a mai napon szavaznak az Országgyűlésben, aki már biztosan a Fidesz-KDNP jelöltje, az Alkotmánybíróság elnöke, Sulyok Tamás lesz.

Az új államfő bejelentése várhatóan 18 óra után nem sokkal történik meg.

A magyar kormány több mint másfél éven át nem tűzte napirendre Svédország NATO-csatlakozását. A kormányzó pártok korábban azt üzenték a svéd miniszterelnöknek, Ulf Kristerssonnak, hogy a bizalom visszaépítése miatt látogasson el Magyarországra, amiután megszavazzák majd a csatlakozásukat a katonai szövetséghez.

A svéd miniszterelnök végül így is tett, és a találkozón döntöttek a felek arról, hogy Magyarország további négy Gripen vadászrepülőt vásárol Svédországtól. A NATO-csatlakozás kérdése már a találkozó előtt bekerült az Országgyűlés programjába.

A mai napon a javaslatot 188 igennel és 6 nemmel elfogadták a képviselők.

A szavazáson csak a Mi Hazánk frakciója szavazott nemmel, mivel szerintük a döntés elmélyíti Európa és Oroszország között a jelenlegi konfliktust. A parlamentben ülő ellenzéki képviselők tapssal fogadták a szavazás eredményét.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…