100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Valamikor januárban, legkésőbb február közepéig várható az a találkozó, amelyen a megyei jogú városok polgármesterei Orbán Viktor miniszterelnökkel készülnek tájékoztató beszélgetésre, erről Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke beszélt a hvg.hu-nak. A lap értesülései szerint a megbeszélésen szól esz arról is, hogy mely önkormányzati feladatokat vállaljon át az állam, hogy ezzel tehermentesítse a városokat.
Mgjegyzik, a helyzet sokban hasonlít a 2021 tavaszira, amikor az állam a koronavírus-járvány elleni védekezésre hivatkozva előbb elvonta az önkormányzatoktól az iparűzési adó egy részét, majd ezt kompenzációként részben visszaadta, csak most éppen az energiaválság és a kormány arra adot treakciója miatt állt fel az új helyzet. A már megítélt rezsitámogatáson túl is szóba kerülhet a kormányfői találkozón az önkormányzatok további állami segítése, akár egy újabb körös kompenzációra tett ígéret is.
A legtöbb városnak az is nagy segítség lenne, ha mérsékelné a kormány azt az összeget, amit szolidaritási adóként kell befizetniük az állami költségvetésbe, erről a 95 ezer lakosú Székesfehérvár Fidesz-KDNP-s polgármestere, Cser-Palkovics András beszélt, aki az adó elvével egyetért, csak azt kéri a kormánytól, hogy annak az új számítási módnak a bevezetését halasszák el, ami miatt sokuknak nőne 2023-ban az adóterhe.
Szita Károly már arról beszélt, hogy szerinte az önkormányzati víziközmű-társaságok állami tulajdonba és üzemeltetésbe vétele folytatódhat. Az egyre sürgetőbb hálózati rekonstrukciók költsége Kaposvár polgármestere szerint elérheti az 5000 milliárd forintot. Emellett kilátásban van az említett 68 milliárdos állami keretösszegből a szintén önkormányzati távhőcégek megsegítése. De további segítség lehet Szita szerint, hogy
más, önkormányzati feladatokat is átvehet az állam az önkormányzatoktól,
nyilván ez is szóba kerül majd a miniszterelnöki találkozón. Hogy melyek lehetnek ezek a feladatok, az majd kiderül, de kevesebb az olyan, aminek átvételére a kormány nyitott is. A hvg.hu cikke szerint a helyi sportlétesítmények üzemeltetése ilyen lehet. Több önkormányzat kénytelen is volt bezárni némely sportlétesítményét, bár néhányan kaptak erre extra állami támogatást, így Szegeden például újra kinyithatott a Tiszavirág Sportuszoda.













