Gulyás Gergely: A tojás és a burgonya lesz hatósági áras

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő november 9-én délelőtt tesznek bejelentéseket – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter az ATV-ben szerda reggel azt mondta, nagy valószínűséggel döntés születik a szerdai kormányülésen az újabb árstopokról. Arról, hogy hamarosan döntés születhet a hatósági termékek listájának bővítéséről, már Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is beszélt: „Olyan termékekről lehet szó, amelyek drágulása 40 százalék felett van, és itthon is előállíthatók.” Ezt egyébként Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be még korábban egy pénteki rádióinterjújában.

Pont ma jelentette meg a KSH is az októberi inflációs adatokat. Eszerint a fogyasztói árak átlagosan 21,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább 40, illetve 64,4 százalékkal. A 40 százalék felett dráguló élelmiszerek között van a tojás és a burgonya is.

Gulyás: A tojás és a burgonya is ársapkát kap

Gulyás Gergely a szerdai Kormányinfón azt jelentette be, hogy a kormány a szerdai ülésen megállapította, a szankciós infláció a legnagyobb probléma. Mint mondta, már az megdobta a gáz árát, hogy az unió bejelentette, lenne egy kilencedik szankciós csomag.

A miniszter szerint amíg újabb szankciók lesznek, addig szankciós inflációról beszélünk, de a magyar kormány a jövő év végére a felére akarja leszorítani az infláció mértékét. Ezért tartják fenn az árstopokat – magyarázta ezek szükségességét Gulyás. A kormány arra jutott, hogy újabb két termékre terjesztik ki az árstopokat:

ez a tojás és a burgonya,

melyek ára a kereskedők által szeptember 30-án meghatározott bruttó kiskereskedelmi árnál nem lehet magasabb.

Ez azt jelenti, hogy a tojás ára 25 százalékkal, a burgonyáé 10 százalékkal lesz alacsonyabb, mint most – ezt már az újságírói kérdéseknél jegyezte meg Gulyás. Mindez 0,1–0,2 százalékkal csökkentheti az inflációt a kormány számításai szerint. Azonbam Gulyás szerint nem is az infláció csökkentése az elsődleges célja, hanem az, hogy a rászorulók olcsóbban jussanak hozzá ezen alapvető élelmiszerekhez.