A SZAKSZ egynapos sztrájkot is tartana, ha nem vezetne eredményre a bértárgyalás a Volánbusszal

A pontos számok még nem ismertek, de a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) szerint lehetséges, hogy a mai figyelmeztető sztrájk a Volánbusznál sikeres volt – erről beszélt a szervezet vezetője a Világgazdaságnak.

Dobi István azt nyilatkozta a lapnak, hogy amennyiben az általunk is leközölt, a sztrájkmenetrendben szereplő mintegy 2600 járat legalább fele ténylegesen nem közlekedett, akkor folytatni fogják a bérharcot, mivel szerinte a dolgozók akarata is ez.

Mint mondta, már szerdán hivatalosan kérni fogják az állami cégtől, hogy jelölje ki a következő tárgyalási napot. Ha az egyeztetések a SZAKSZ értékelése szerint továbbra sem vezetnek eredményre, fokozni fogják a nyomásgyakorlást, és

egy legalább egynapos, teljes sztrájkot szervezhetnek,

melyhez előzetesen fel fogják mérni a sztrájkhajlandóságot a dolgozók körében. A VG próbálta megtudni a Volánbusznál, hogy ténylegesen hány járat esett ki a menetrendből a keddi sztrájk ideje alatt, azonban választ egyelőre nem kaptak.