100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 3.99 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Bár az utak már nem jegesek, a Móra Ferenc Múzeumban még tart a jégkorszak – egészen március 8-ig. A hátralévő egy hónapban is minden szombaton 16, minden vasárnap 11 órakor van ingyenes tárlatvezetés, az utolsó hétvégén pedig naponta kétszer a fenti időpontokban.

Fotó: Móra Ferenc Múzeum / Facebook

A jégkori ember életét bemutató kiállítás tavaly májusban nyílt az intézményben. Először több tízezer éves pattintott kőeszközt, jávor- és rénszarvascsontból készült tárgyakat mutattak be. Nem sokkal később bővült a tárlat a Kínából hozott, mozgó és hangot adó gyapjas mamutokkal, barlangi állatokkal, egy óriáslajhárral és egy kardfogú tigris-csontváz rekonstrukciójával. 

Fantasybe illő útjukat terroristák és kalózok veszélyeztették, ugyanis a Vörös-tenger környékén simán összetalálkozhattak volna a húszi lázadókkal. Emiatt külön biztosítási díjat is kellett fizetni a szállításért, és a vártnál több kikötőbe kellett  betérni, ami jelentős késést okozott. 

A viszontagságok ellenére júliusra épségben megérkeztek a távol-keletről rendelt tárgyak, ki is állíthatták őket. Novemberben a múzeum a tárlat 75 ezredik látogatóját köszöntötte. 

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 3.99 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…