100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A Móra Ferenc Múzeumban november 6-án, csütörtökön 10:30-kor ajándékcsomaggal köszöntik a jégkorszak-kiállítás 75 ezredik látogatóját – tájékoztatta szerkesztőségünket a Móra Ferenc Múzeum.

A kiállítás májusban és júniusban két ütemben nyílt meg. A tárlatot hétköznapokon főként iskolás csoportok látogatják, akik múzeumpedagógiai foglalkozásokon is részt vesznek. Hétvégenként leginkább családok és egyéni látogatók keresik fel a kiállítást, ahol továbbra is népszerűek a szombati és vasárnapi ajándék tárlatvezetések.

Fotó: Móra Ferenc Múzeum / Facebook

A tárlat franciaországi és hazai lelőhelyeken talált, 10–40 ezer évvel ezelőtti tárgyakat mutat be. A látogatók megismerhetik a neandervölgyi emberek temetkezési szokásait, a jégkorban élők hétköznapjait, szokásait. Egy sátorrekonstrukció segítségével azt is bemutatják, milyen körülmények között laktak elődeink sok tízezer évvel ezelőtt.

A jövő év elejéig látogatható tárlaton fontos szerepet kap a művészet: a Vénusz- és állat-szobrocskák mellett az Altamira-barlang titkaiba is betekintést engednek. Kiderülnek a barlang felfedezésének körülményei, a vendégek megismerhetik a falakon megtalált festmények hátterét, értelmezését.

Egy jelképes rekonstrukciót is készítettek a szegedi múzeum munkatársai: babzsák-fotelekben ülve lehet a megcsodálni az Altamira-barlang bölényeit, a gyerekek pedig egy minibarlangba mászhatnak és díszíthetik ki a falakat.

Emellett mamutokat, barlangi oroszlánt, medvét, óriáslajhár- és kardfogú tigris-csontvázrekonstrukciókat is lehet látni. Az állatokat egyébként Kínából szállították, és útjuk nem volt zökkenőmentes: terroristák és kalózok veszélyeztették a Szegedre tartó rakományt. 

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…