100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Elkezdődött a szegedi Lechner tér másik felének teljes felújítása. A HPQ Plus Kft. új játszóeszközöket helyez ki, növeli a zöldfelületet, megújítja a közvilágítást és kamerákat is telepít. A munkálatok várhatóan jövő májusra fejeződnek be.
A helyszíni sajtótájékoztatón elhangzott, már felbontották a téren korábban keresztülvezető szűk utat, és a földmunkák is elindultak. A tér kisebbik felének felújítása három évvel ezelőtt készült el 85 millió forintból, míg a mostani, második ütemre a város 227 millió forintot különített el.
A munkálatok idejére a teret lezárják, ugyanakkor a kápolna és a kutyafuttató továbbra is elérhető lesz részben vagy egészben. Binszki József várospolitikai alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője szerint a civilek a kihelyezett szeretetládához is hozzáférhetnek, a parkolást pedig csak a munkagépek korlátozzák.
Bár a Lechner téren 14–17 teljesen elszáradt fát ki kell vágni, 39 új fát is telepítenek egyúttal. Közel 120 cserjét már eltávolítottak, ezek helyére, valamint a tér nagyobb területeire összesen 2900 cserjét ültetnek, így összességében nő a zöldfelület az önkormányzat szerint.














