100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Michael Apelgren vezetőedző meghosszabbította szerződését a Magyar Kupa-címvédő OTP Bank–Pick Szeged férfi kézilabdacsapatánál. A klub honlapjának pénteki híradása szerint a tavaly nyáron érkezett svéd szakember megállapodása a jelenlegi idény végén járt volna le, de immár 2028. június 30-ig érvényes – írja az MTI.

„Tavaly nyáron új fejezet kezdődött klubunk életében: egy teljesen új projektet indítottunk el, amelyet szeretnénk a trénerrel közösen folytatni” – mondta Szűcs Ernő Péter, a klub elnöke.

Apelgren azt mondta, nagyon szeret Szegeden dolgozni. Érzése szerint folyamatosan építkeznek és a helyes irányba tartanak, de tisztában van vele, hogy minden területen előre kell lépniük.

„Az előző szezonban felejthetetlen pillanatokat éltünk át közösen, most pedig nehezebb idők járnak ránk a sérülések miatt. De ha kilábalunk ebből az időszakból, még erősebbek leszünk” – vélekedett.

Apelgren emlékeztetett rá, klubja lehetővé teszi, hogy a napi munkája mellett hazája válogatottját is irányíthassa.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…