100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Ez itt a Szegeder péntekenként érkező heti hírlevelének legutóbbi, szeptember 19-én megjelent száma. Ha szeretnéd mindig az elsők között, péntekenként kapni a hírlevelet, ide kattintva tudsz feliratkozni, és elküldjük emailben!

Kedves Olvasók!

Ezen a héten sem tétlenkedtek a történelem őrlőmalmai, s bár lassan morzsolták szét az időt, azért csak jött belőlük olyasmi, amiért megérte a naptárakba nyomtatni 2025 harmincnyolcadik hetét.

Az elmúlt napokban írtunk a nagy batidai aszfaltrajzbotrányról, volt szó az Algyőre érkező 350 kínai vendégmunkásról, és arról is, hogy a maximális összeggel emelték saját fizetésüket a vármegyei közgyűlés alelnökei – megint.

Fotó: Bálint András / Szegeder

1. Egyszer volt aszfaltrajzverseny a batidai vadászkastélynál, botrány is lett belőle

„Sok oka van utálni a vásárhelyieknek Lázár Jánost: a korrupció, az arrogancia, a kisemberek megalázása, a város fejlődésének akadályozása” – mondta a Szegedernek Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester múlt pénteken a batidai vadászkastély előtt, ahol az építési és közlekedési miniszter „luxusellenes fellépései” miatt szerveztek aszfaltrajzversenyt. Bár az esemény szűkebb tematikája a „luxizás” lett volna, az alkotások inkább a miniszter iránt érzett általános ellenszenvről tanúskodtak.

A sokféle kreatív, gúnyos, kritikus és számonkérő mű között felkerültek az útra kevésbé szolid üzenetek is: valaki például egyenlőségjelet tett Lázár és a nemrég meggyilkolt Charlie Kirk közé, más pedig azért “könyörgött”, hogy akasszák fel a minisztert. Ő valószínűleg érezte, hogy ezzel átlépett egy határt, ezért végül inkább lemosta a feliratot egy vizes seprűvel.

A dolog nagy felháborodást keltett a kormányoldalon: Lázár János Facebook-posztjában a Tisza Pártnak titulálta a feliratokat, a bejegyzését Orbán Viktor is megosztotta. Hétfőn a vásárhelyi Fidesz egyik képviselője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy feljelentést tesznek az ügyben, ahogy az eseményt szervező Alpár György is. Ő azt mondta, szeretnék kideríteni, ki volt az alkotó és kinek a megrendelésére készítette a feliratot, és hogy hogyan került Lázár Jánoshoz az azt ábrázoló felvétel, „hiszen a szervezők, ahogy meglátták ezt a feliratot, gyakorlatilag azonnal lemosták”.

Tovább a sztorira

A Szegeder 2025-ös adó 1% kampánya során használt grafika
A Szegeder 2025-ös adó 1% kampánya során használt grafikaIllusztráció: Minda Boglárka / Szegeder

2. Köszönjük: 1,5 millió forintnyi adó 1 százalékkal támogattátok idén a Szegedert

A héten tette közzé a NAV, hogy mely civil szervezeteknek hányan ajánlották fel idén az adójuk 1%-át, és így mekkora összeget sikerült gyűjtenie az egyes kedvezményezetteknek. Összesen több mint 30 ezer helyre lehetett 1%-ot adni, a legtöbbet a Telex alapítványa, majd a Partizán és az Országos Mentőszolgálat kapta. A Szegedert kiadó alapítvány számára idén lehetett először felajánlani az összeget, így is tett 152 fő, akiknek a segítségével 1 millió 457 ezer 986 forint gyűlt össze. Ezt a hiteles, minőségi helyi újságírás stabilabb alapokon történő folytatására és a Szegeder fejlesztésére fordítjuk, és köszönjük szépen!

A városban a beteg gyerekeknek, a Wesley-alapítványnak és a kultúrának is jutott a felajánlásokból. Itt a legtöbb pénzt a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány kapta, nekik 4 664 ember ajánlotta fel az adója 1%-át, ami 41 914 322 forintot jelent. Őket a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány követi 4 372 633 forinttal és 468 felajánlóval, majd a Szegedi Vadasparkért Alapítvány 4 198 702 forinttal és 346 felajánlóval.

Tovább a sztorira

Fotó: Haág Zalán / Facebook

3. Megint a maximális összeggel emelték saját fizetésüket a vármegyei közgyűlés alelnökei

A Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűlés hétfői ülésén ismét a vezetők fizetése körül alakult ki vita. A testület döntése nyomán az elnök mellett az alelnökök illetménye is tovább emelkedett: költségtérítéssel együtt már 3 millió forint körüli összeget visznek haza havonta. Borsik Viktor – korábban momentumos, most már független – kisteleki képviselő a Szegedernek azt mondta, hogy ez a lehető legmagasabb szint: az alelnökök fizetését az elnöki illetmény 90 százalékában állapították meg, miközben a törvény 70 és 90 százalék közötti mozgásteret enged.

„Javasoltam, hogy ezért a pénzért cserébe minden ülésen számoljanak be az elvégzett munkájukról, ám többszöri felszólalásom ellenére egy szót sem reagáltak erre a felvetésre” – mondta Borsik. Nem ez az első alkalom, hogy a közgyűlésben összecsapás alakult ki a javadalmazások miatt: tavaly decemberben az újonnan megválasztott fideszes elnök, Mágori András illetménye a törvényi szabályozás miatt megduplázódott, bruttó 1 millió 170 ezer forintról 2 millió 356 ezer forintra emelkedett. Az alelnökök fizetése ekkor szintén a maximumra, az elnöki illetmény 90 százalékára, vagyis havi 2,12 millió forintra nőtt.

Tovább a sztorira

Fotó: Mihálffy Béla / Facebook

4. Állami Számvevőszék: Túlárazták az uniós pénzből vett élelmiszercsomagokat

„A közpénz gazdaságos elköltését súlyosan veszélyeztette” – ezt állapította meg az Állami Számvevőszék a rászorulóknak juttatott uniós támogatások vizsgálata során. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) által kiosztott élelmiszercsomagok ügyét az Átlátszó tárta fel, rámutatva, hogy a legolcsóbb ajánlat kizárásával túlárazott termékek kerültek a csomagokba, így a szegények kevesebbet kaptak.

Az SZGYF 2018 óta osztott uniós pénzből a megváltozott munkaképességűeknek és a rendkívül alacsony jövedelmű időskorúaknak élelmiszercsomagot, amire közel 10 milliárd forintot költhettek 2023-ig. Az Állami Számvevőszék nemrég azt állapította meg, hogy a SZGYF kizárta a legolcsóbb ajánlattevőt, és a piaci ár sokszorosáért vásárolt tejet, cukrot, olajat és más termékeket: a beszerzések becsült értéke 46 százalékkal haladta meg a piaci átlagárakat, ezzel a közpénzek gazdaságos elköltését súlyosan veszélyeztették.

A csomagokból egyébként Mihálffy Béla, Csongrád-Csanád megye 2. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője is osztogatott annak idején, amiről még 2021 októberének végén posztolt Facebook-oldalán.

Tovább a sztorira

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

5. 350 kínai vendégmunkás befogadásáról döntöttek Algyőn

Meglepően sok ember részvételével, de kulturáltan zajlott le a héten az a lakossági fórum Algyőn, melyen a 350 kínai vendégmunkás befogadásáról döntöttek. A dologról Molnár Áron polgármester számolt be, elmondása szerint bár az ő aláírása szentesíti az ügyet, ez nem az ő egyszemélyes döntése a lakossági fórum eredményei alapján. Testületi ülést is tartottak a Szeged melletti településen, a képviselők egyhangúlag támogatták a dolgot, de feltételekkel.

Ezek között például az is szerepel, hogy a konténerváros, ahol a kínaiakat elszállásolnák, Algyőn kívül, mintegy 1,5 kilométerre a településtől lesz, így nem a lakosokkal együtt fognak élni a munkások; valamint az is, hogy a kínaiak ittléte határozott időre, egy évre szól. „Éppen ezért az a veszély, hogy kialakul egy kínai vendégmunkás-negyed az ipari parkban, alapvetően kivédhető” – mondta Molnár, mivel szerinte az egy év tapasztalata után dönthet úgy az önkormányzat, hogy mással nem köt ilyen típusú szerződést. A lakossági fórumon a helyiek az aggodalmaiknak is hangot adtak.

Tovább a sztorira

A hét képe

Ezt a képet Bálint András kollégám lőtte a batidai vadászkastély mellett, ahol egy politikai demonstráció részeként aszfaltrajzzal tiltakoztak a résztvevők Lázár János ellen. A képen egy gyerek és egy idős asszony látható, ahogy ülnek az aszfalton, és közösen rajzolnak. A gyerek épp egy kastély tornyát formázza a vonalakkal, a bástyák egyszerű, szögletes fogazatként sorakoznak. Körülöttük szétszórva színes kréták, dobozok és egy szivárványmintás táska látható.

A jelenet bensőséges: két különböző korú ember ül egymás mellett, és ugyanabba a játékba merül bele, mintha az idő nem számítana. A helyzetben benne van a generációk találkozása, a művészi kifejezés mint politikai szimbólum, és az a cél, hogy láthatóvá tegyék az elégedetlenséget.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Ezek történtek még

  1. Miniszterelnök-jelölti vitáért gyűjtöttek aláírást, egy nap alatt 16 ezer jött össze
  2. Szalagátvágással is átadták az orosházi vasútfelújítást
  3. Augusztusra 10%-kal romlott a szegedi vonatok menetrendszerűsége júliushoz képest
  4. Modern látogatóközpont helyett akkucella-építő és motortesztelő labor épül a Science Parkban
  5. Jövő nyáron adják át az 5-ös főút négysávosítását
  6. Szabó Bálint trombitált, Lázár János fia pedig szolgálati autóval gurult be az ÉKM elé
  7. Felújították Szeged százéves, rozsdásodó ”Eiffel-tornyát”
  8. Az Átlátszó szerint Bayer Zsolt sógornője is esélyes a szegedi Fogorvosi Kar dékáni pályázatán
  9. Van szufla Szeged városában – mondta Orbán Szekszárdon

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…