„Nemrég hallgattam egy előadást Szeged jövőjéről. A hűvösen tárgyilagos mondatokból kibontakozott az okosan megtervezett tarjáni lakótelep, a jelenleginek kétszeresére felnövekvő Odessza városrész, a kétmilliárd forintból teljesen befejezett gumiipari kombinát, az északi Tisza-híd a nagykörút folytatásaként és mindaz, ami ma még csak beszédtéma, de belátható időn belül valósággá alakul majd” – írta F. Nagy István újságíró egy 1966 decemberi Délmagyarország-cikkben a most 45 éves Bertalan hídról és néhány további városi fejlesztésről. Bár a Nagykörút északi összekötéseként 1979. november 4-én átadott új híd elhelyezkedése régóta kézenfekvő volt, ekkoriban lett csak igazán beszédtéma, hogy valóban meg is épülhet.

F. Nagy cikkét úgy folytatta, „Szegednek alighanem ez most a varázsa. Ez a szüntelen mozgalmasság és izgalom. Minden naplemente hoz valamit, ami reggel még hiányzott, s a másnap reggelek is újabb változásról biztosítják a munkába igyekvőket. Itt élni jó, itt érdemes sokat dolgozni, itt lehet merész terveket készíteni. Itt az álmok nem okoznak csalódást.”

A második híd ügye szépen lassan úszott be a szegedi közbeszédbe. Alig egy évvel később, 1967 novemberében Perjési László, a városi pártbizottság első titkára az átkelő megépítését már a „legfontosabb, legégetőbb teendőként” jelölte meg Szegeden.

Ami érdekes, hogy a mai Bertalan hidat még el sem kezdték megépíteni, már terveztek a máig csak álomként a szegediek fejében élő déli Tisza-híddal. Ami ezer naplemente és ezer napkelte után is csak fiókokban és tervezőasztalokon létezik, meg a fejünkben. Egy 1970-es, Szeged hosszútávú közlekedési fejlesztéseit vitató füzet így ír: „A város jelenlegi gyűrűs-sugaras úthálózatát a távlati terv lényegében megtartja, illetve a Nagykörút vonalában a IV—V. ötéves tervben felépítendő északi Tisza-híddal, a sugárutakat összekapcsoló további átlós utakkal és az ezredforduló körül esetleg építendő déli Tisza-híddal teljessé teszi”.

A Bertalan híd építésének gondolatát az egyre növekvő forgalom is szolgálta. Az akkor egyetlen híd, a mai nevén Belvárosiként ismert átkelő, nem tudta tovább bővülés nélkül kiszolgálni a mind növekvő forgalmat, amely Szeged gazdaságilag megerősödő és iparilag fejlődő városrészeibe vezetett. Érdemes megjegyezni, hogy ekkoriban még autópálya sem húzódott Szeged északi határában, így bár akkoriban kisebb is volt a forgalom, amire ma valójában három hidunk van összesen 10 forgalmi sávval, akkoriban egy volt 2 sávval.

Az 1970-es évek elejére a híd ügyének fontosságát már városi és országos szinten is felismerték. Az Országos Tervhivatal, a városi vezetés és a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium egyetértésével a budapesti Uvaterv tervezőiroda mérnökei dolgozták ki a részletes terveket.

Bár felmerült függőhíd építése is, a tervek szerint a híd szerkezete végül egy négynyílású, felsőpályás gerinclemezes acélhíd lett, amely jelentős mérnöki bravúrt igényelt, különösen az alapozás és a folyó feletti szerelés tekintetében.

Az építés során az egyik legnagyobb kihívást a pillérek és az alapozás jelentették, mivel a Tisza közepén fúrt cölöpöket 40 méteres mélységig lehatolva kellett rögzíteni. A kivitelezés során a Hídépítő Vállalat, valamint a Ganz-MÁVAG csapata gondoskodott a híd elemeinek legyártásáról és összeszereléséről. A szerkezeti elemek jelentős részét gyárilag készítették elő, majd a helyszínen hegesztéssel illesztették össze.

A Bertalan híd egyik különlegessége, hogy építése során a szabad szerelési technikát alkalmazták, amely lehetővé tette a két oldalról induló, ún. konzolos szerelést: így az építők a folyó fölött, állványozás nélkül, fokozatosan haladtak egymás felé, és zárták össze a két hídfelet. Ez a megoldás csökkentette az építési időt, és az árvízi időszak alatt nehézkesen kivitelezhető állványzatra sem volt igény. A projekt előkészítésében és kivitelezésében mintegy harminc intézmény és szakmai szervezet vett részt, biztosítva a híd szerkezeti és közlekedési szempontokból is időtálló megoldásait.

A híd végül 1979-ben készült el, és november 4-án, vasárnap esedékes átadása után gyorsan a város egyik legforgalmasabb közlekedési útvonalává vált. A szegediek számára az új átkelő jelentős könnyebbséget hozott, mivel csökkentette a belvárosra nehezedő közlekedési terhelést, és egy új kapcsolódási pontot biztosított a város ipari zónái és épülő lakótelepei között.

Az átadást követően a híd a közúti közlekedés részeként az országos hálózathoz tartozott, míg a régi hidat, felújítás után, városi kezelésbe adták. Egy 1996-ban életbe lépő megállapodás hivatalosan is az állami közúthálózat részeként vette nyilvántartásba a Bertalan hidat, amely az évtizedek alatt folyamatosan bővülő teherforgalmat is kiszolgálta, mígnem 2011-re elkészült a sok szempontból harmadiknak tekinthető szegedi Móra Ferenc híd az M43-as autópálya részeként, összekötve az M5-ös autópályát Romániával, és így tehermentesítve a Bertalan hidat.

2000-re a Bertalan híd napi forgalma elérte a 25 ezer járművet, és ezzel Szeged egyik legforgalmasabb főútvonalává vált. Az intenzív terhelés, valamint a Tisza közelsége miatt a híd karbantartása és rendszeres felújítása is szükségessé vált. A gyalogjárdák és a kerékpárutak szigetelésének és víztelenítésének elégtelensége miatt korrózió lépett fel, így egy 1997–1998-as rehabilitáció során számos javításra volt szükség. A következő években további korszerűsítési munkálatokra is sor került, 2003-ban a járda és kerékpárút burkolatait megerősítették, és új acéllemez-szerkezetet alkalmaztak, hogy ellenállóbbá tegyék az ország legforgalmasabb vidéki hídjának szerkezetét a folyamatos terheléssel szemben.

Jelentősége a város életében a mai napig kiemelkedő. Szeged önkormányzata 2001-ben nevezte el az addig csak „északi”, „felsővárosi”, de legtöbbször csak „új” hídként emlegetett átkelőt Bertalan Lajos mérnökről, aki az Országos Vízépítési Igazgatóság tiszai osztályának vezetőjeként lett ismert. Bertalan volt a 19. század legjelentősebb magyar vízépítési munkájának, a Tisza-szabályozás befejezésének irányítója.

Méreteivel és impozáns szerkezetével a Bertalan híd máig az egyetlen, négy forgalmi sávval rendelkező Tisza-híd Magyarországon a szintén Szegeden található Móra Ferenc autópályahíd mellett. Bár gyakran kell rajta foltozni, ma is fontos szerepet játszik Szeged közlekedésében, a város ipari, gazdasági és lakóövezeteinek közvetlen összeköttetését biztosítja – és nagyon várja már, hogy ha évtizedes késéssel is, de megszületni lássa déli társát, amellyel bezárulna a ma már közel másfél évszázada létező Nagykörút is.