100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Humanoid robottal és élő, bemutató jellegű hackertámadással is várja a látogatókat a SzeBIT – Szeged Business & IT, amelyet november 12-én, csütörtökön 9 és 16 óra között tartanak az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában (TIK). A belépés ingyenes.
A szervező PC Trade Systems Kft. sajtóközleménye szerint többek között Mérő László és Pogátsa Zoltán is fellép, lesz technológiai kiállítás, és több beszélgetés is szól a mesterséges intelligencia hatásairól. Tóth Gábor ügyvezető azt írja, az a céljuk, hogy minél többen megismerjék a technológia lehetőségeit és a digitális világ változásait. A részletes program a rendezvény honlapján olvasható.
A SzeBIT nem először költözik be a TIK-be. 2022-ben májusban nyitott, és Kelet-Magyarország legnagyobb informatikai rendezvényeként hirdették. Tóth Gábor akkor úgy fogalmazott, hogy ez informatikai rendezvény, de nem elsősorban informatikusoknak szól. A 2023-as, ötödik kiadás fő témája a mesterséges intelligencia és az informatikai biztonság volt, előadónak pedig a Szilícium-völgyből hívták Szegedre Tilesch György mesterségesintelligencia-szakértőt.













