100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség Hadházy Ákos aranykonvojos feljelentését. Hadházy kedden, november 3-án kapta meg a határozatot, és a közösségi oldalán azt írta, hogy „ez gyors volt”: az ügyészség nem nyomoz amiatt, hogy Fürcht Pál szerint „fentről utasították, hogy ki ellen nem szabad nyomoznia”.

A politikus hivatali kötelesség megszegésével elkövetett bűnpártolás miatt tett feljelentést, mert az ATV szerint a felfüggesztett volt főügyész, Fürcht Pál nyilvánosan arra utalt, hogy „felülről” nyomást gyakoroltak rá az ukrán pénzszállítók ügyében.

A határozat indoklása szerint a folyamatban lévő fegyelmi eljárás adatai és a beszerzett iratok alapján nem volt alátámasztható annak a gyanúja, hogy a hivatali eljárás során bűnpártolási szándék valósult meg.

Hadházy október 16-án tett feljelentést. A Szegedre továbbított ügyben akkor a feljelentés kiegészítését rendelték el, így egy 19 pontos nyomozási tervet is csatolt hozzá a politikus. Ebben többek között Fürcht tanúkénti kihallgatását és a háttérből érkező politikai utasítások feltárását kérte. Az ATV beszámolója szerint a mostani döntés ezután nagyjából két héttel született meg.

Hadházy szerint ez a határozat épp azon a napon érkezett, amikor megválasztották az ügyészség új vezetőjét, akin szerinte „sok fog múlni”.

A szegedi ügyészséghez már szeptember végén kerültek az aranykonvoj- és a Gundalf-ügyben, valamint a Fürcht állításaira alapozva tett feljelentések, ezt Fülöp Botond ügyvéd, a Vidéki prókátor írta meg a Facebook-oldalán.

Fürcht, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője június 8-án nyújtotta be a lemondását, és hétoldalas levelében azt állította, hogy a Legfőbb Ügyészség több politikailag érzékeny ügy, köztük az aranykonvoj-ügy nyomozását is befolyásolta.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…