100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Apokaliptikus látványt nyújt a Gumis-tó a rendkívüli aszályos időszakban: százas nagyságrendben kandikálnak ki a gumik a kiszáradt mederből. Többször is takarították már a helyszínt korábban, ám ez nem bizonyult elegendőnek.
Most úgy tűnik, ismét nekiesnek a tó megtisztításának, kihasználva a szárazságot. Maróti Tibor, a Szegedi Vízmű Zrt. műszaki igazgatója az RTL Híradó kérdésére azt mondta, el szeretnék távolítani a gumikat, ám azt egyelőre nem tudják, milyen módszerrel – ezen jelenleg is dolgoznak. A Gumis-tó ugyanis nehezen megközelíthető, és az iszapos, agyagos meder miatt nehéz rámenni gépekkel.
A tó kezelését végző Herman Ottó Horgászegyesület szerint a medret már húsz évvel ezelőtt is megtisztították a látható daraboktól. Kemény András, az egyesület elnöke az RTL Híradójának elmondta, akkor társadalmi munkában szedték ki a gumikat, amik szinte mind nagy járművekhez – teherautók, buszok – való darabok.
Elmondása szerint a tó a ’70-es és ’80-as években a városban működő fuvarozó vállalkozások, valamint az akkori Volán illegális gumilerakóhelye volt, ide kerültek a hibás abroncsok. A korábban 5–6 méter mély tóban évekig nem látszottak a gumik, csak a horgászok tudtak róluk.
A Szegederen is megírtuk, két éve szintén nagyot apadt a víz, ekkor a vízmű megpályáztatta a gumiabroncsok eltávolítását. A pályázati kiírás 250 darabról szólt ugyan, végül mintegy 2000 darabot távolítottak el az RTL Híradóban elhangzottak szerint. Ahogy akkor, a kiemelt abroncsokat most is egy speciális lerakóhelyre szállítják majd.














