100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Mivel a kivitelező az aszfaltozási munkálatokkal nem készült el az augusztus 31-i határidőre, a műszaki átadás kezdete meghiúsult, ezért az önkormányzat a szerződés szerint szeptember 1-jétől kötbért számít fel, ami 1 millió 245 ezer forint naponta –közölték a Szegederrel.
A Széchenyi téren szeptember 1-jén, kedden üzemkezdettől az eredeti útvonalukon közlekednek a trolik és autóbuszok, a megállók viszont maradnak az ideiglenes helyükön. Más közlekedők számára továbbra is az átmeneti forgalomkorlátozások érvényesek.
Korábban megírtuk, a nyári hónapokban, június 1-től augusztus végéig a Széchenyi tér körüli elhasználódott utakat és járdákat tervezték megújítani, több ütemben. A munkák költségeit 300 milliós saját forrásból állja a szegedi önkormányzat.
Az első ütemben érintett rész a Széchenyi tér Kárász utca felőli oldala volt, valamint a Híd utca Kelemen László utcai kereszteződéstől a Nagy Jenő utcáig tartó szakasz mind a négy sávja és járdái. A klinkerburkolatú járdáknál csak az útszegélyeket építették át, az aszfaltozott járdákat viszont javították.
A Kárász utca és a Széchenyi tér közötti széles gyalogátkelőnél védőszigeteket alakítanak ki az úttesten. A Széchenyi tér városháza felőli oldalán a Nagy Jenő utca és a Kiss Ernő utca között is újítanak, a városháza előtt korábban kicserélt aszfaltréteg kivételével.
Ugyancsak felújíttatta a város a Károlyi utca burkolatait a Széchenyi tér és a Feketesas utca között, majd utóbbitól a Tisza Lajos körútig, ezek már majdnem teljesen elkészültek. A Károlyi utcai rakodóhelyek mellett három új fa telepítéséhez alakítanak ki zöld szigeteket, a Dózsa György utcához hasonlóan.
A cikk borítóképe illusztráció.













