100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Baleset történt kedden reggel fél hét körül a szegedi BYD-építkezésen, egy jármű egy tereptárgynak ütközött. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője tájékoztatta a Szeged TV-t, hogy három szegedi mentőegységet riasztottak, és végül három férfit szállítottak a kórházba. Mindhárman stabil állapotban voltak, jellemzően a nyakukat fájlalták, egyikük a fejét is. Helyszíni ellátásra nem volt szükség, nyakrögzítés után sürgősségi osztályra szállították őket.
A Szeged TV nem hivatalos értesülése szerint a három sérült személy egy járműben utazott az építési területen, amikor alacsony sebességgel nekiütköztek valaminek.
A szegedi építkezéssel kapcsolatban az elmúlt hónapokban sok panasz merült fel, többek között egy magyar munkás is mesélt verekedő kínaiakról és veszélyes körülményekről. Februárban arról számoltunk be, hogy halálos baleset történt a területen, és a rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés ügyében indított büntetőeljárást. A China Labor Watch szerint nem ez lehetett az egyetlen haláleset, de kényszermunka-gyanú is felmerült a vizsgálatuk során, nem beszélve a vízumpromlémákról és ellátási hiányosságokról.
Épp kedden írtuk meg, a sorozatos kritikák és feltárások odáig vezettek, hogy már európai uniós szintre jutott a szegedi BYD-gyár ügye. Korábban azzal is foglalkoztunk, hogy a kínai cég Brazíliában épülő üzeméből több mint 160 munkást mentettek ki a rabszolgaságra emlékeztető körülmények miatt. Az építkezést le is állították.














