100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Napos, nyugodt, jellemzően száraz idő várható a héten, a hőmérséklet az átlag körül alakul. A hajnalok főként a hét első felében frissítőek lesznek, a melegedés lassú lesz, a hét végére emelkedik 30 Celsius-fok fölé a napi csúcshőmérséklet.

Hétfőn délelőtt a felhőzet fokozatosan feloszlik, délután már országszerte napos időre van kilátás, csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szelet nagy területen erős lökések kísérik, a légmozgás az esti órákra mérséklődik. A csúcshőmérséklet 21 és 26 fok között várható.

Kedden északnyugat felől fátyolfelhők sodródnak az ország fölé, este északkeleten átmenetileg meg is vastagodhat a felhőzet, de csapadék nem valószínű. A déli szél a Kisalföldön és az Alpokalján élénkül meg. A hőmérséklet hajnalban általában 7 és 13 fok között várható, délután 23, 29 fok valószínű.

Szerdán sok napsütés várható a nappali gomolyfelhő-képződés mellett és néhol – legnagyobb eséllyel a keleti, északkeleti országrészben – előfordulhat zápor. Az északnyugatira, északira forduló szél nagy területen megélénkül, a középső országrészben néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 10 és 16 fok között alakul, a derült, hidegre hajlamos helyeken lehet ennél hűvösebb, délutánra pedig 23 és 30 fok közé melegszik fel a levegő.

Csütörtökön általában derült vagy gyengén felhős, napos időre van kilátás, csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet elsősorban a keleti harmadban élénk lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban többnyire 9 és 17, délután 23 és 29 fok között alakul.

Pénteken zavartalanul napos, száraz idő várható, az északkeleti szelet élénk széllökések kísérik. A hajnali 6–15 fokról, délutánra 25–32 fok közé melegszik fel a levegő. Szombaton folytatódik a zavartalanul napos, csapadékmentes idő, az északkeleti szél időnként lengedezhet. A hajnali 9–17 fokról, délutánra 28–34 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap általában napos időre és kevés gomolyfelhőre van kilátás, csapadék nem valószínű. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható. A minimum 12–19, a maximum-hőmérséklet 29–35 fok között alakulhat.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…