100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Szerződést hosszabbított a kapus Mikler Rolanddal a Bajnokok Ligájában negyeddöntős és az NB I-ben második helyen álló OTP Bank–Pick Szeged kézilabdacsapata.

A klub honlapjának keddi híre szerint a 40 éves játékos 2026. június 30-ig szóló megállapodást írt alá, és a 11. idényét kezdi majd meg a Tisza-parti együttesnél. „Roli nemcsak a pályán, hanem az öltözőben is fontos személyiség, csapatkapitány-helyettes, a keret meghatározó alakja. Tobias Thulinnal remekül kiegészítik egymást, kiváló a kapcsolat közöttük” – nyilatkozta Kiss Bence cégvezető a cikk szerint.

„Nagy öröm, hogy a következő szezont is a csapattal kezdhetem majd el. Nagy motiváció ez számomra, hiszen idén még komoly kihívások várnak ránk. Jön a csütörtöki barcelonai BL-visszavágó, most mindenki erre koncentrál, ez van fókuszban. Csakúgy, mint Párizsban, szeretnénk meglepetést okozni, ez a célunk” – fogalmazott Mikler Roland.

A rutinos kapus a 2010/2011-es idényben igazolt Szegedre, 2014-ben tagja volt az EHF-Kupa-győztes csapatnak, majd 2021-ben és 2022-ben magyar bajnoki címet, az idén Magyar Kupát is nyert a Szegeddel. A klub összeállítása szerint Mikler eddig 428 mérkőzésen védte a szegedi kaput és 14 gólt is szerzett. A 2012-es és a 2024-es olimpián a Szeged játékosaként szerepelt, az idei világbajnokságon ünnepelte 250. válogatott fellépését.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…