100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

„A garázdaságot elismertem, azzal kapcsolatban szégyellem magam, meg a romaság előtt is. Ez az ember beleprovokált minket” – mondta kedden a Szegedi Törvényszéken annak a hét fős bandának az egyik tagja, akik még 2023 szeptemberében üldöztek lövöldözve, szamurájkardot lengetve egy férfit a nyílt utcán Szegeden. Az ügyészség szerint a vádlottak egy része Franciaországban ült 2023-ig, akkor jöttek haza Szegedre, és akkor mérgesedett el a viszony köztük és a sértett között egy korábbi közlekedési balesetből, és egy büntetőeljárással kapcsolatos bűnügyi költség megfizetéséből kifolyólag.

2023. szeptember 15-én aztán a vádlottak a Facebookon többször is találkozókra hívták a sértettet, mondván menjenek ki a pusztába, ahol „leboxolhatják” a konfliktust. A férfi nem ment el, ezért viperával, szamurájkarddal és gumilövedékes fegyverrel felszerelkezve jelentek meg nála. A vád szerint a nézeteltérés rendezése és a vádlott megleckéztetése volt a céljuk.

Csengetésükre a sértett bozótvágó késsel jelent meg. Nem akart velük menni, nem szállt be a kisbuszukba, inkább futva menekült. A vádlottak hátulról többször is a feje irányába lőttek. A lövések a vállát és a karját találták el. A menekülést egy biztonsági kamera is rögzítette, aminek felvételét később az ügyészség tette közzé. Ezen az látható, hogy a férfi után egy nagyobb csapat szalad a Tisza Lajos körút irányába, illetve kivehetőek rajta a bozótvágó kések és más fegyverek is.

Az áldozat az egyik pizzériába menekült be, oda is utána mentek. Amikor a személyzet mondta, hogy kamerák vannak az épületben, kimentek. Közben a rendőrök is megjelentek. A sértett az utcán bújt el, hazafelé indult, de a vádlottak a háza előtt várták és a járműbe kényszerítették. Az esetet olvasónk is megörökítette, a videón az látszódik, hogy a két feketeruhás férfi egy harmadikat próbál meg betessékelni egy Volkswagen kisbuszba. Ezután furikáztak vele egy kicsit, és rávették, hogy a közösségi médiában, és majd a hatóságoknak is hamisan mondja azt, hogy a csoport más emberrablók fogságából mentette ki, és hogy élő videóban kérjen bocsánatot tőlük. 

Ismét egy pizzériában kötöttek ki, ott vették fel a Facebook-élőket, aztán hazavitték a férfit, aki meg is tette a hamis bejelentést a rendőrségi segélyhívó számon. Később a rendőrségen is hasonlóan nyilatkozott, majd egy másik kihallgatáson elmondta, hogy a vádlottak rabolták el.

A hét vádlott – akik közül hatan rokonok, egy pedig ismerősük – ellen társtettességben, erőszakkal, fegyveresen, felfegyverkezve elkövetett emberrablás, csoportosan, fegyveresen, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint hatósági eljárásban elkövetett kényszerítés bűntette miatt indult eljárás. Az áldozat nem akart részt venni a keddi előkészítő ülésen. Az ügyész, miután ismertette a vádakat, az első négy terhelttel szemben nem élt méltányossági indítvánnyal, de beismerés esetén az ötödrendűnek nyolc, a hatodrendűnek öt, a hetedrendűnek hat év fegyházat ajánlott fel. A bíró hozzáfűzte, hogy az ilyen tetteknek 5–22 évig terjedő szabadságvesztés a következménye.

A vádlottak közül többek is elismerték az ügy garázdaság részét, de az emberrablásban nem tartották magukat bűnösnek. „Ez az ember beleprovokált minket” – mondta a másodrendű vádlott. Védője azt emelte ki, hogy az áldozaton korábban elvégzett pszichológiai szakértői vélemény ellentmondásos és homályos, felül kellene vizsgálni és ki kellene egészíteni, mert olyan érzelmeket mutatott benne a férfi, miszerint irrealitásba menekül, hajlamos a valóság átszínezésére. Azt kérte, rendeljenek ki új szakértőt és rendeljenek el elmeorvosi vizsgálatot.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

A védő szerint a férfi korábban olyan felvételeket is közzétett a közösségi médiában, amin a véres ruhái szerepelnek, és azt mondta, ha bárki is ujjat húz vele, az nem jár jól. A másodrendű vádlott jogi képviselője azt is kérte, hogy rekonstruálják azt a jelenetet, amikor a sértettet a banda tagjai az autóba utasítják, hogy kiderüljön, lett volna-e lehetősége távozni, mennyire volt korlátozva.

A negyedrendű terhelt ügyvédje szerint az áldozat a felvételeken többször is fesztelenül viselkedett. Ő is szakértő kirendelését kérte, többek között azért, hogy megmondja, a férfi a videókon úgy viselkedik-e, mint akit éppen elrabolnak. Szerinte, mivel az online üzengetések nagy része lovári nyelven ment, olyan szakember is kellene, aki a szöveget szó szerint lefordítja. Úgy látja, annak is fontos szerepe lesz a tárgyalásokon majd, hogy feltárják azokat a roma hagyományokat, akár a konfliktusrendezés vagy a bíráskodás terén, amik a pizzériás beszélgetésig elvezettek.

A bíróság végül több tanú meghallgatását is elrendelte. Egy igazságügyi pszichológus és egy klinikai szakpszichológus véleményét is meg fogják hallgatni, az elmeorvos kirendelése az áldozat tekintetében attól függ majd, hogy ők mit mondanak. A lovári szöveget nem vizsgálják tüzetesebben, ezzel kapcsolatban azt mondta a bíró, hogy a vádlottak megadott időpontig jelöljék meg, hogy mi szerepel a felvételek azon részein, amiket a nyomozók korábban jelentéktelennek bélyegeztek, azokat vizsgálják majd. A bírói végzés értelmében végül az autóba való beszállás körülményeit nem rekonstruálják, az ügyet a Törvényszék tárgyalásra bocsátotta, az első alkalom április 29-én lesz.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy Magyarország minden tájára eljussanak a legfontosabb és legérdekesebb szegedi történések. Ez a cikk ezen együttműködés keretében a Telexen is olvasható.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…