100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Fotókiállítás nyílt 30 év 30 kép címmel a Szegedi Kortárs Balett elmúlt három évtizedéről kedden a szegedi Kisszínházban.
Az MTI beszámolója szerint Dusha Béla, Frank Ivett, Futár Ernő, Révész Róbert és Tarnavölgyi Zoltán képeit az évad végéig, a következő néhány hétben tekintheti meg a színházi előadásokra érkező közönség, majd ősszel újra láthatók lesznek. A fotók többek között a Homo Ludens és a Carmina Burana előadásait is felidézik.
Juronics Tamás művészeti vezető szerint a fotóművészek fontos partnerei az együttesnek, hiszen ők rögzítik a táncművészet múlékony pillanatait. Meghatározó a fénytervezők szerepe is, egy kép különlegességét a mozdulatokon túl a fényhatások adják. „A harminc képből álló válogatás szükségszerűen aránytalan, a társulat a három évtized alatt több mint száz önálló produkciót hozott létre” – mondta a táncművész, koreográfus.
Úgy látja, az együttes emelkedő pályán van, és eddigi legsikeresebb turnéit zárta. A közelmúltban előadott Leart és a Fekete hattyút nagyon erősnek tartja, és szerinte ebben közrejátszik az évek során szerzett tapasztalat is.
Tarnavölgyi Zoltán, a társulat korábbi táncosa már egy évtizede örökíti meg az együttes produkcióit. Elmondása szerint a teljes próbahetet végigköveti, filmszerűen igyekszik megörökíteni a jeleneteket, több szögből is rögzítve azokat, és ügyel arra, hogy valamennyi táncos szerepét bemutassa a fényképeken.













