100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Az Ingatlanok közgyűlést igénylő döntései nevű szekcióban Chovanecz kezdte a felszólalást. Megosztotta véleményét azzal kapcsolatban, hogy szerinte a lakásrendelet alapból hibás volt, a bérlőknek plusz összegeket kell fizetniük a lakásokért, és a számláik is megnövekedtek. Véleménye szerint olyan lakásrendelet kellene, ami harmonizál a jogszabályokkal.

Nagy Sándor válaszában közölte, az önkormányzat lakásrendelete megfelel az törvénynek, majd átadta a szót Német Ferencnek. A fideszes Német szerint is törvénytelen a lakásrendelet, amit elmondása szerint ők többször is jeleztek az önkormányzat felé, de Botka László nem méltatta őket válaszra.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Ezt követően Chovanecz kapta vissza a szót, majd reagált Nagy azon kérdésére, miszerint a képviselőnő „hol focizik?”, mondván, ő az igazság oldalán áll, majd felszólalása végeztével Mihálik Edvin momentumus képviselő vette magához a mikrofont. Elmondta, hogy a szociális bérlakás-rendszert fenn kell tartani.

Botka László a terembe visszatérve azt reagálta az elhangzottakra, hogy tizenkétszeres a túljelentkezés a szociális bérlakásokra, majd Kovács Tamás alpolgármester ezt megerősítve sorolta, milyen kedvezmények járnak a lakásokhoz. Szerinte a kormány akarja elkótyavetyélni a nemzet vagyonát, nem az önkormányzat.

Chovanecz végül elmondta, igaz, hogy Szegeden alacsonyabbak az átlagnál a szociális bérlakások, de ez nem jogalap arra, hogy ehhez még plusz pénzeket szedjenek be.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…