Szeged és Vidéke, 1904. szeptember 9. – Végre teljes pompájában tárul föl előttünk a nyáron annyira kihalt szegedi korzó. Sóvárogva vártuk már az évnek ezt a bájos szakát, mikor testünk-lelkünk a nap fáradalmaitól elgyötörve, az esteli órákban, kellemes csevegés közt, sürün hullámzó tömegekben egymás mellett elvonulva mintegy uj életre ébred. Mint a méh a köpüből, ugy rajzik ki a sokaság az esteli órákban a korzóra. Mindenki megtalálja ott a maga ismerősét, mindenki megteszi az elvonuló alakokra a maga megjegyzését, mindenki akar látni és láttatni. Szines, tarkabarka öltözékek még mindig erősen váltakoznak, bár még csak az ősz elején volnánk. De a természet, ugy látszik, sorrendjében jó nagyot ugrott. Csinos, bájos hölgyek, nyalka deli ifjak szemérmetes pillantásokat váltanak s boldog, ki megértetni véli magát. Mint szemfényvesztés tünik el egyik alak a másik után s az idő is, mintha kergetné önnön magát. A szórakozásnak, semmittevésnek perczei repülnek szédületes gyorsasággal, mig végre kifáradnak a föl s alájárásban s hazasietünk pihenni. 

Ez a cikk eredetileg a Szeged és Vidéke című lapban jelent meg 1904. szeptember 9-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.