Illusztráció: N. Kósa Judit / Fortepan
Szegedi Friss Ujság, 1919. október 22. – Egy régi ügyet tárgyalt tegnap a törvényszék Pókay Elek táblabiró elnöklete alatt. Kószó Ferencnét orgazdasággal vádolták. A férje lopás miatt ült Vácon, ahonnan 1917-ben megszökött. Szegedre is ellátogatott és mint jó férj és még jobb családapa gondoskodott arról is, hogy a gyerekeknek, meg az asszonynak legyen mit aprítani télire a tejbe s ezért néhány helyre ellátogatott és egy zsákra való holmit, közte ékszert és pénzt lopott össze. Az asszony előadása szerint a szökevény férjet nem türte a háznál. Egy alkalommal estefelé a gázgyár mögött találkoztak és akkor a férj azzal adta át neki a zsák holmit, hogy hoztam valamit télire, jó helyre kell eltenni, legjobb, ha egy barátnődnek adod át.
Az asszony vallomása szerint, ő meg sem nézte a zsákot, sőt csak hosszas unszolás után fogadta el és azután ismerőséhez Csamangó Ferencnéhez vitte. Csamangónénak azt mondta, hogy a zsákban kalács van, ugyanis katonáknak akkoriban kalácsot árult s abból élt. Csamangóné leánya, Rozál azonban takaritás közben észrevette, hogy zsákban más holmi van s azért a gyanus zsákot elvitte Kószóné leányához. Kószóné leányánál azonban ép akkor ott jártak a nyomozó detektivek s a zsákot lefoglalták. Hogy kitől eredt a holmi, Kószó Ferencné — vallomása — szerint nem tudta. A biróság a tanuk kihallgatása után Kószónét orgazdaság büntettében bünösnek mondotta ki és hat havi börtönre itélte. Kószóné és az államügyész fellebbeztek.
Ez a cikk eredetileg a Szegedi Friss Ujság című lapban jelent meg 1919. október 22-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi lapokból és országos válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.