Márki-Zay: Orbánék még az utolsó napjaikban is lenyúlnak minket

„Orbánék még az utolsó napjaikban is lenyúlnak bennünket!” – írta közösségi oldalán Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ugyanis állítása szerint kedd reggel a Magyar Államkincstár leemelte az önkormányzat számlájáról a 262,7 millió forint szolidaritási adót, holott több város haladékot kapott

„Az elmúlt 16 évben elvárták tőlünk, önkormányzatoktól, hogy szolidárisak legyünk velük, miközben ők nemhogy nem voltak szolidárisak, hanem egyenesen ellenségként bántak velünk” – folytatta bejegyzését a polgármester, aki szerint az államháztartás katasztrofális állapotban van, az ország külső és belső eladósodottsága tragikus. 

Fotó: Bálint András / Szegeder

„Orbánék a végnapjaikban is az önkormányzatokat fosztogatják, és mire az új kormány hivatalba lép, garantáltan eltüntetik ezt a pénzt is, amit most hajtottak be tőlünk, önkormányzatoktól. Ezek a pénzeket a helyben élő emberektől vették el.”

Mint írta, eközben szolnoki polgármester, Györfi Mihály felszólította Kaposvár fideszes polgármesterét, Szita Károlyt, hogy mondjon le a Megyei Jogú Városok Szövetsége éléről. „Ez pártpolitikán felül álló, a városaink érdekeit képviselő szakmai szervezet. Éppen ezért nem lehet az elnöke egy olyan személy, aki asszisztált a Fidesz–KDNP-kormány városainkat megnyomorító, brutális mértékű pénzelvonásaihoz” – idézte egyetértésben Györfit a vásárhelyi polgármester.

Mint délelőtt írtuk, Karácsony Gergely budapesti főpolgármester és Szolnok polgármestere is arról posztolt, hogy haladékot kaptak az Államkincstártól a szolidaritási hozzájárulás befizetésére, ennél fogva pedig lesz egy hónapjuk tárgyalni az új kormánnyal kedvezőbb feltételekről. 

Györfi még a választások után közölte, hogy a város az új kormány megalakulásáig nem fizeti be a szolidaritási adó aktuális részletét. Orosháza polgármestere, Raffai János is így tett, majd Márki-Zay Péter is bejelentette, hogy „nem utaltak Orbánnak szolidaritási adót, nehogy Tiborczékhoz kerüljön”. 

A hódmezővásárhelyi városháza 2024. szeptember 29-én

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Úgy tűnik, Szeged különutas az ellenzéki városok között: Botka László polgármester a Telexnek korábban azt mondta, városa be szokta tartani a hatályos törvényeket, vagyis befizetik az adót, de későbbi egyeztetéseket, módosításokat, amelyeket önkormányzatokat tömörítő szövetségek kezdeményeznek, ők is támogatnak.

A szolidaritási hozzájárulás jogszerűségéről évek óta vita zajlik több önkormányzat és a kormány között. Korábban Algyő számláját is inkasszálták, miután nem fizették be a januári részletet arra hivatkozva, hogy az Államkincstár nem az előírt eljárási szabályoknak megfelelően járt el. 

Februárban Szegederen is megírtuk, hogy szinte alkotmányos válságot idézett elő egy kormányrendelet, amely megtiltja az önkormányzatoknak, hogy pert indítsanak a szolidaritási hozzájárulás kapcsán. A rendelkezést a TASZ is visszásnak tartja, ugyanis álláspontjuk szerint a jogvédelem mindenkit megillet. Ami a legabszurdabb, hogy a kormány már folyamatban lévő eljárások leállítását is elrendelte, ami visszamenőleges törvénykezésnek számít. Sulyok Tamás államfő hivatala minderre semmitmondó választ adott