100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„Mindig kérdezik tőlem is, hogy a DK hogyan akar 3, 5, 6, esetleg 8 százalékkal kormányt váltani. Nem tud kormányt váltani, a kérdés szerintem inkább az, hogy e 3 vagy 8 százalék nélkül lehetséges-e a kormányváltás” – nyilatkozta a Magyar Narancsnak Varga Ferenc, a Csongrád-Csanád megyei 3-as körzet DK-s országgyűlési képviselője és jelöltje.
Mint mondta, a taktikaiszavazas.hu oldalon 1,4 százalékot jósolnak neki. „De ennek minimum a tízszerese a támogatottságom azokon a helyeken is, ahol alig ismernek. És ez az oldal is befolyásolja a közvéleményt” – fűzte hozzá. A cikk írásának pillanatában Varga 1,3-on áll. A Medián legutóbbi felmérése alapján viszont pártja nem jutna be a parlamentbe, az MKKP-hoz hasonlóan 1–2 százalékra mérték őket országosan.
A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője több, helyi ügyben végzett munkáját is felidézte, köztük a szentesi kórház érdekében szervezett akciókat és egyes kormányzati döntések módosítását célzó kezdeményezéseit. Ennek kapcsán arról is beszélt, hogy ezek az ügyek jobbára csak a Szentes-környéki választókat érdeklik.
„A szentesi járásból kifelé haladva nyilván csökken a támogatottságom és az ismertségem, ennek az is az oka, hogy ez összetett választókerület” – mondta, hozzátéve, Szatymazon már más problémák foglalkoztatják az embereket.
„Nagyon szeretném, hogy nyerjen a Tisza, és váltsuk le Orbánt” – szögezte le a politikus. „De mi a garancia arra, hogy az az ember, aki jelenleg mindenki mást el akar nyomni, és az ismert módon bánik a független sajtóval is, később be fogja tartani, amit ígér?” – tette fel a kérdést.
Emellett azzal érvelt, hogy amennyiben a Tisza nyer, „be fog kerülni a parlamentbe sok kezdő, egy teljes vadonatúj politikai elit, és elkezdik tanulni a munkájukat”, miközben az ellenzékbe kerülő Fidesz tapasztalt politikusokkal lesz jelen az Országgyűlésben.

A közelmúltban elindult visszalépési hullám kapcsán arról beszélt, hogy korábban az egy az egy elleni indulás híve volt, és az ellenzéki összefogás révén jutott be a parlamentbe. Most azonban úgy látja, hogy egyes jelölteket arra kérnek, eredményeiktől függetlenül lépjenek vissza, holott szerinte az jelentene biztosítékot, ha több ellenzéki párt is jelen lenne a parlamentben.
A képviselő elképzelhetőnek tartja a Magyar Péter által is emlegetett Mi Hazánk–Fidesz koalíciót, emellett szerinte egyes nemzetiségi képviselők is a kormánypártokat támogathatják majd.
Mint említette, a határon túli szavazatok is befolyásolhatják az eredményt, ezért úgy véli, a Tisza előnye kisebb lehet, mint amilyennek látszik. A határon túliak címeire egyébként már elindultak az aktivisták, hogy kézbesítsék a borítékokat. Az idei rendszer egyelőre nem tűnik sokkal átláthatóbbnak, mint a négy évvel ezelőtti.













