Kétszer lerombolták, egyszer a jég törte össze, télen meg szétszerelik Csongrád műemlék hídját

„Itt kevesek agyában fordul meg a gyorshajtás” – írták pár éve egy autós portálon a csongrádi pontonhídról, amelyen nagyjából ugyanolyan sebességgel lehet közlekedni kocsival, mint gyalog vagy kerékpáron. Ha csak egy gépjármű is átgurul a szerkezeten, szinte kilométerekről hallani a morajlást.

A vármegye északnyugati csücskén fekvő, két folyó partjára épült kisváros egyre inkább veszít a népességéből, pedig óriási turisztikai kincsek birtokában van. Csongrád egyik ilyen jelképe a műemléki védelmet élvező tiszai híd.

Európában már nemigen találni hasonlót

Míg Szeged évtizedek óta vár a harmadik hídjára, ha úgy vesszük, Csongrádnak gyakorlatilag ez már a sokadik. A jelenlegi építmény egymás mellé kötött úszó létesítményekből, azaz pontonokból áll, vagyis szó szerint a vízen lebeg. A keskeny kialakítása és a korlátozott, 7–10 tonnás teherbírása miatt egyirányú itt a forgalom, lámpák jelzik, hogy épp melyik partról lehet áthaladni. Ladikkal, csónakkal bárki átkelhet a hídelemek között a táblák útmutatását követve, ugyanakkor ha nagyobb hajó jön, ki kell nyitni a hidat, ami csaknem fél órába telik.

Épp ezen korlátok miatt Európában már nemigen találni hasonlót. Magyarországon is csak két ilyen híd üzemel, a másik Tiszalúc és Tiszadob között, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye határán, egy tájvédelmi körzet kellős közepén van.

A köznyelvben csak fahídként emlegetett építmény Csongrádot a szomszédos Csépával, és ezáltal Csongrád-Csanádot Jász-Nagykun-Szolnok vármegyével köti össze. 

Infrastrukturális funkcióján túl kulturális szerepet is betölt, képeslapokon és videoklipekben is megjelent már, a városkép részévé vált, pedig egyáltalán nem állandó a jelenléte. Télire ugyanis hagyományosan szétszerelik – helyette óránként közlekedő komp biztosítja akkor az átkelést –, a múltban pedig többször is újjá kellett építeni.

Amikor még működött a kétirányú forgalom

A híd a Csongrádi Értéktár ismertetése szerint a Tisza szabályozásának köszönheti a létezését. Ennek a folyamatnak a következménye volt ugyanis, hogy a 19. század végére kiváló minőségű, mezőgazdasági termelésre alkalmas területek alakultak ki a környéken, a közeli Mámai-rét és Nagyrét gazdái azonban a termény városba szállítását csak komppal tudták megoldani. Kialakult az igény, hogy legyen a városnak egy hídja. 

1895-ben a gazdák megállapodást kötöttek a várossal: az esztergomi híd egy részét megvásárolják, a város pedig magára vállalja a hajóhíd jobb- és bal parti hídrészének megépítését. 

A Délmagyar cikke szerint a tanyasiak öt hídosztályt és minden osztályhoz három tölgyfahajót vásároltak, amelyeket a Dunán úsztattak le a Dél-bácskai Titelig. Innen aztán lovak vontatták fel az elemeket Csongrádra. 1896. augusztus 30-án összekötötték az elemeket, majd felszerelték a korlátokat és lámpákat. A megbeszéltek szerint ezután a folyó két oldalán felépült a hídpénztár, vagyis a vámház is.

Az akkori híd vonala a mai pontonhídtól a folyón felfelé 40–50 méterre helyezkedett el. Az útpálya szélessége ekkor még a duplája volt a mainak, így a megrakott szénásszeke­rek kényelmesen tudtak köz­­lekedni, és a kétirányú forgalom is működött. 

Mivel a szerkezet jelentős része fából készült, az építmény hamarosan megkapta a „fahíd” elnevezést a helyiektől.

Szétlőtték a románok, felrobbantották a németek

A 20. században kétszer is lerombolták a hidat az éppen ellenséges katonai erők: az első világháborúban a román hadsereg lőtte szét, ezt követően 1919-ben újjáépítették, majd néhány évtized után, 1944 őszén a németek robbantották fel. Ezután nyerte el a híd a pontonos formáját: a második újjáépítéshez a közlekedési minisztérium ajánlotta fel a Margit-híd pontonjainak egy részét, így az 1949 júniusára megépült szerkezetnek már nem minden eleme készült fából, a pályát pedig egysávosra zsugorították. 

Az utolsó nagy csapás az 1950-es tavasz volt, amikor az úszó alkatrészek épp a Belsőváros néven ismert régi városrész alatti téli kikötőben pihentek. Az erős jégzajlás miatt megáradt a Tisza, a jégdarabok betörték a fahajók oldalát. Szükség volt tehát egy erősebb szerkezetre, amelyet már vasból építettek meg, így született a híd mai formája. Mostanra már a rázós, fagerendákból összerakott 200 méteres útpályán kívül minden része vas, a köznyelvben mégis megmaradt fahídnak. 

2004-ben a tizennyolc ponton­eleméből hetet kicseréltek, a többit korszerűsítették, 2007-ben pedig teljesen felújították a padozatát. A kalandos történetű, Európában csaknem egyedülálló híd ipari műemléki védelmet is kapott.