100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Bővítik a CE Glass szatymazi üveggyárát, valamint a csongrádi hűtőgyárat, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI tudósítása szerint.

A száz százalékban magyar tulajdonú, eredetileg szegedi CE Glass 1,6 milliárd forint értékben bővíti a kapacitásait, amelyhez a kormány 650 millió forint támogatást biztosít. Bár a beruházás új munkahelyet nem teremt, a meglévő 180 „betonbiztossá” válik.

A hőszigetelt üvegek gyártásával foglalkozó vállalat új gépeket szerez be, növeli az automatizáció szintjét, valamint logisztikai fejlesztéseket hajt végre. Ezek a lépések megteremtik a feltételeit a cég szerbiai, romániai és olaszországi terjeszkedésének, derült ki.

Szijjártó Péter elmondása szerint a CE Glass Industries beszállítói nagyrészt magyar kis- és közepes vállalkozók. A mostani projekt nemcsak a gyártó cég számára jelent bővülési lehetőséget, hanem a hazai beszállítói körnek is új megrendeléseket és további fejlődési esélyt kínál.

Fotó: Oláh Tamás / MTI

A miniszter Szatymazról Csongrádra utazott, ahol a dán tulajdonú Vestfrost Solutions Zrt. 5,6 milliárdos bővítését jelentette be. Ebből a kormány 1,1 milliárd forintot áll.

A fejlesztés révén 123 új munkahely jön létre a városban a külgazdasági és külügyminiszter szerint, és így a csongrádi üzemben évente már 105 ezer hűtőgépet állítanak majd elő. Ezek a termékek a hűtéstechnikai szektor felső piaci szegmensét célozzák.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy jelenleg 140 dán vállalat működik Magyarországon, amelyek összesen mintegy 18 ezer embernek adnak munkát. Az elmúlt tíz évben ezek a cégek 18 nagyberuházást hajtottak végre, összesen 250 milliárd forint értékben.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…