Feljelentették a Promenad24-et azok, akiket listázott

Közösen nyújtották be feljelentéseiket a Promenad24 áldozatai a Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon, számolt be a Hódpress. A helyi polgárok azután döntöttek így, hogy a Lázár Jánoshoz köthető vásárhelyi portál listázta őket a tiszás adatbázisból kiszivárgott adatok alapján, amelyek mellé ráadásnak saját gyűjtésű információkat is közöltek. Így olyanok is felkerültek a listára, akik nem töltötték le a Tisza Világ applikációt és nem adták meg az adataikat.

Bár az eső elmaradt, a résztvevők esernyőkkel takarták el arcaikat, hogy „kicsit több munkát adjanak a propagandistáknak”. Ugyanakkor felmerült, hogy a feljelentők névsora akár még aznap a Promenad24-hez kerülhet. A politikusok és civilek azt mondták, a listázás nem félelmet, hanem inkább erőt ad nekik a rendszerellenes küzdelmeikhez.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Bűncselekmény is lehet, ha listázó cikkekhez használják fel a Tisza-applikáció kiszivárgott adatait

A Lázár Jánoshoz köthető Promenad24 nemrég a hódmezővásárhelyi és környékbeli felhasználókról közölt adatokat. A nevek között pedagógusok, ügyvédek, volt katonák és vállalkozók is szerepeltek.

A Promenad24-ról többször írtunk már, például amikor a kutyapártos passzivista személyes adatait hozták nyilvánosságra, ezügyben azóta vizsgálat indultMáskor azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy szembementek Navracsics Tiborral csak azért, mert kezet fogott Márki-Zay Péterrel, de olyan is volt, hogy castingoltak a Fidesznek.

A portál rendszerint bekerült az országos sajtóba is a lejárató cikkei miatt, de a legnagyobb visszhangot az váltotta ki, amikor egy személyeskedő, hazugságokkal teli cikk megjelenése után Hódmezővásárhely rendőrkapitánya öngyilkos lett. A cikket kegyeletre hivatkozva gyorsan törölték, de a szövege Redditen és Facebookon továbbra is terjedt.

Szeptemberben tüntetés is volt az ugyanazon céghez tartozó Rádió7 szerkesztősége előtt a propaganda ellen. Márki-Zay Péter polgármester mellett több országosan ismert politikus, illetve helyi lakos is felszólalt, Szabó Zsolt néhai rendőrkapitány ügye mellett számos lejáratókampány szóba került. 

Fotó: Bálint András / Szegeder

Még augusztusban a városvezető arról is beszélt, hogy a portálon „tizennégy cikkben hazudoztak a város pénzügyi helyzetéről, vagyis átvették Lázár hazugságait”.

Az erősen kormánypárti Promenad24 kiadójának hivatalosan nincs köze a miniszterhez, de nem nehéz látni a kapcsolódásokat. A Dél-alföldi Média Centrum Kft. többségi tulajdonosa korábban a fideszes üzletember, Rákay Philip volt, aki sok más mellett a Lázár által felügyelt Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. felügyelőbizottságának is tagja volt. Rákay tavaly márciusban vált meg a tulajdonrészétől a Navracsicsról szóló cikkek miatt. 

A kiadó kisebbségi tulajdonosa Bada János ügyvéd, Lázár János egykori évfolyamtársa, aki Lázár polgármestersége idején a városi rádiót üzemeltető cég egyik tulajdonosa is volt, később pedig a miniszterhez tartozó Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács szakértői testületébe is bekerült.

A kiadó ügyvezetését 2023 novemberéig Göbl Vilmos vitte, aki egyben Lázár sajtósa is volt, de 2018-ban Csepreghy Nándor is feltűnik társtulajdonosként a cégtörténetben, ő az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára.

A Rádió 7-nek gyakori vendége Lázár János, aki a térség képviselője is a Parlamentben.