100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Elhárították a hibát, és az éjszakai üzempróba után péntek hajnal óta ismét villamos üzemmódban közlekedik a tram-train – erről tájékoztatta a MÁV Pályaműködtetési Zrt. a hódmezővásárhelyi önkormányzatot. A vasútvillamos a hétfői vihar óta dízellel járt Hódmezővásárhelyen belterületén is, a problémát mostanra sikerült kiküszöbölni.

Több hódmezővásárhelyi területen már újra van áram, de vannak még utcák, ahol jelenleg is folyik a hibaelhárítás, és a munkák a hétvégén is folytatódnak – mondta Márki-Zay Péter a napi élő bejelentkezésében. A polgármester szerint az áramszolgáltatók már elvégezték az oszlopcseréket a Hajnal utca–Lévai utca és a Hattyas utca–Szántó Kovács János utca sarkán. Ezeken a helyeken, valamint a Károlyi utca Teleki utca felőli végén már ismét van áram, és a Károlyi utca másik oldalán is hamarosan befejeződnek a munkák.

A Búzás utca 47–59. közötti szakaszon továbbra is van egy leszakadt vezeték, amit még nem javítottak ki, de amint valamelyik szerelőcsapat felszabadul, ide is kivonulnak. Kishomokon is rövidesen befejeződik a helyreállítás az áramszolgáltató szerint. A polgármester tájékoztatása szerint jelenleg már nincs folyamatban újabb oszlopcsere, a fennmaradó problémák főként a 70 ismert egyéni csatlakozóhibára vonatkoznak. Ezek javítását a hétvégén is végzik, a szolgáltató békéscsabai partnerszerelőinek bevonásával.

Ahol a telekomos szolgáltatás működik, például Tabánban, ott már sok helyen helyreállt az internetkapcsolat. A polgármester szerint néhány napon belül a város teljes területén újra elérhető lesz a szolgáltatás. Márki-Zay a Hódpress szemléje szerint azt is elmondta, hogy a tűzoltók továbbra is dolgoznak a viharkárok felszámolásán. A még be nem jelentett leszakadt ágakat a katasztrófavédelemnek kell jelezni. A városvezető kérte, hogy a Népkertbe, a nagy fás parkokba és a Kása-erdőbe egyelőre senki ne menjen.

A vihar következményei között eddig öt lakos kapott 35 ezer forint értékű gyorskölcsönt az önkormányzattól. Emellett tíz járműkárt és tizenkét ingatlankárt jelentettek be. A Bethlen Gimnázium tetejéről leszakadt bádoglemez miatt például továbbra is le van zárva a Tóth Sándor utca. A polgármester önkéntesek segítségét kérte a hétvégére is az utcák megtisztításához, ágak összegyűjtéséhez. A város zsákokat biztosít, de munkaeszközöket nem tud adni.

Márki-Zay Péter zárásként megemlítette, hogy bár korábban nem tudtak személyi sérülésről, azóta kiderült, hogy a kórház egyik dolgozóját a szél a bicikliről az árokba sodorta, és súlyos bokatörést szenvedett. A gyógyulása várhatóan hosszabb időt vesz igénybe.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…